Válogatott: legendáink együtt ünnepelték a magyar labdarúgás napját

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 09:20
null
Georges Leekens szövetségi kapitány volt a meglepetésvendég (Fotók: Török Attila)
Hatvannégy évvel ezelőtt, 1953. november 25-én játszották az elmúlt évszázad mérkőzését, a 6:3-as magyar győzelemmel végződött londoni Anglia–Magyarország találkozót. Az MLSZ a mérkőzés (és az Aranycsapat) tiszteletére 1993-ban november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította – ezt ünnepelték meg tegnap a magyar futball szereplői.

 

Ebben a szürke, egyhangú időben mindenki rohant. Volt, aki a busz után, és akadt olyan is, aki a gondok elől. Felgyorsult a világ, ám a múlt jön velünk, cammog utánunk. A Hotel Hungaria City Centerbe egykori válogatott labdarúgók érkeztek: emitt egy Fradi-asztal, amott egy újpesti, odébb a kispestiek ültek együtt, s nem messze tőlük a Vasas-család tagjai. Ám szó sem volt itt széthúzásról, az „öregfiúk” nagy-nagy szeretettel üdvözölték egymást, hogy aztán elkezdődjön a program. Az 1953. november 25-én a Wembleyben lejátszott Évszázad mérkőzésére, a legendás 6:3-ra emlékező Magyar labdarúgás napját ezúttal is együtt ünnepelte több korosztály, az MLSZ jóvoltából ismét összejöhettek a legendák, és a rendezvény ezúttal attól is lett különleges, hogy meglepetésvendég érkezett: Georges Leekens szövetségi kapitány. A belga szakember rendkívül közvetlenül, jókedvűen beszélgetett a magyar futball legendás szereplőivel, láthatóan jól érezte magát, s hallgatta, ahogy a szövetség alelnöke, Berzi Sándor beszédet mond, ahogyan az esemény házigazdája, Borbély Zoltán szeretettel és lelkesítően szól az egybegyűltekhez, majd azt is, ahogy egyszer csak megérkezik Mága Zoltán hegedűművész az őt kísérő kiváló muzsikusokkal, és ismerős dallamok szólalnak meg...

„Elhúzzák a nótánkat – mondta Hamar István, a Honvéd korábbi 25-szörös válogatott játékosa, majd hozzátette: – Szurkolok Georges Leekensnek, és kíváncsian várom, hogyan és kikből tud ütőképes magyar válogatottat kialakítani, amikor egyre kevesebb a karakteres futballistánk. Örülök, hogy külföldről hoztak kapitányt, mert itthonról magam sem tudtam volna választani. Bár, teszem hozzá, a jelenlegi helyzetünkben majdhogynem mindegy, ki a kapitány...”

Georges Leekens Berzi Sándorral, Borbély Zoltánnal és Deutsch Tamással, az MTK elnökével ült egy asztalnál, s talán az járt a fejében, könnyítene a helyzetén, ha az eseményen megjelenő díszes társaságból kellene tavaszra keretet hirdetni, s bárcsak fiatalabbak lennének ezek a fiúk. Szabó György, a Tatabánya legendás jobbhátvédje rendkívül fürgén jött-ment az asztalok között; Dunai Antal ugyanolyan lendületesnek tűnt, mint annak idején a Newcastle védői között; Kovács István, a Vasas egykori „lövőcselkirálya” pedig olyan energikus volt, mintha készülne a hétvégi, Csepel elleni bajnokira.

Búcsúzóul mindenki ajándékcsomagot kapott, s az ember megemelte a kalapját az MLSZ előtt a gesztusért, no meg a hagyományőrző programért. Kifelé menet pedig többen is Berzi Sándor szavait emlegették, miszerint „A magyar futballban a fejlődés mérhető és látszódik...”

A múlt mindig erőt ad ahhoz, hogy optimisták legyünk a jövőt illetően.

 

Legfrissebb hírek

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15
Ezek is érdekelhetik