Válogatott: Jelenleg ennyit tudunk, ez a maximum – Storck

KŐFALVI DÁNIEL (BÁZEL)KŐFALVI DÁNIEL (BÁZEL)
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 23:30
null
„Ne szépítsük, tulajdonképpen magunkat vertük meg.” (Fotó: MTI)
A magyar labdarúgó-válogatott  5–2-es vereséget szenvedett Bázelben a Svájc elleni vb-selejtezőn. A találkozó után Bernd Storck, a mieink szövetségi kapitánya értékelte a látottakat.

„Először is gratulálok a svájci válogatottnak, végig nagyon jól futballozott, teljes mértékben megérdemelte a győzelmet” – kezdte a sajtótájékoztatót a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Ne szépítsük, tulajdonképpen magunkat vertük meg. Olyan hibákat követtünk el, amelyeket egyszerűen nem szabad egy ilyen kaliberű együttes ellen elkövetni. Egy ilyen első félidő után nagyon nehéz bármit is mondani, próbáltunk felállni, sikerült is gólokat szereznünk, de az eredmény tökéletesen mutatja a játék képét” – foglalta össze a találkozót.

Ezt követően újra Portugália volt a téma, és újra az volt a kérdés, melyik csapat a jobb: Xherdan Shaqiriék vagy Cristiano Ronaldóék. Bernd Storck erre csak annyit mondott, talán egy hajszállal a svájciak erősebbek, majd kitért arra, miért került kisebb meglepetésre Ugrai Roland a magyar válogatott kezdőcsapatába.

„Ugrai nagyon jól futballozik az utóbbi időben a klubcsapatában, ezzel érdemelte ki a helyét a kezdőcsapatban. Gyors, sokat futó játékos, aki labdabiztos, hittem benne, hogy bizonyítja ezt a pályán, és ezt meg is tette” – indokolt a kapitány.

„Jelenleg ez a maximális szint, amit nyújtani tudunk. A legnagyobbakkal egyszerűen nem vagyunk egy szinten, nem tudjuk velük felvenni a versenyt. Beállhatnánk a kapunk elé kilencven percre, lehet, akkor több esélyünk lenne, de én nem akarok olyan futballt játszani a csapatommal” – zárta mondandóját Storck, aki még hozzátette, vasárnaptól már csak a Feröer elleni találkozóra koncentrálnak, és a csapat egyértelműen a győzelemre hajt a sorozat utolsó vb-selejtezőjén.

A SVÁJCI KAPITÁNY NEM EJTETT SZÓT RÓLUNK

„Meghálálták a bizalmamat a futballistáim, nem volt egyénieskedés, igazi csapatként futballoztunk most, és a teljes selejtezősorozat alatt. Csak így lehet kilencből kilenc meccset megnyerni. Az egyetlen, aminek nem örülök, az a két kapott gól, de látva az eredményt, ezt is meg lehet bocsátani. Reméljük, ilyen teljesítmény után ott lehetünk a világbajnokságon!” – mondta Vladimir Petkovic, a svájci kapitány.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHATNAK!

VB 2018, EURÓPAI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT, 9. FORDULÓ
Svájc–Magyarország 5–2 (Xhaka 18., F. Frei 20., Zuber 43., 49., Lichtsteiner 83., ill. Guzmics 58., Ugrai 89.)
Andorra–Portugália 0–2 (C. Ronaldo 63., A. Silva 86.)
Feröer–Lettország 0–0

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 9 9 23– 5 +18 27
2. Portugália 9 8 1 30– 4 +26 24
3. MAGYARORSZÁG 9 3 1 5 13–14 –1 10
4. Feröer 9 2 3 4 4–15 –11 9
5. Lettország 9 1 1 7 3–18 –15 4
6. Andorra 9 1 1 7 2–19 –17 4

 

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Bernd Storck újra a belga élvonalban kapott munkát – hivatalos

Minden más foci
2025.02.20. 13:32

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi Dárdai Bencéről: Meg fogom hívni, amint lehetséges lesz

Magyar válogatott
2025.01.31. 22:38

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54
Ezek is érdekelhetik