Portugál–magyar: Szerettük volna megnehezíteni a dolgukat – Gera

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.25. 23:21
Gera Zoltán szerint a portugálok kíméletlenül kihasználták az előttük adódó lehetőségeket az első félidő második felében, így a szünet utáni legfontosabb kérdés az volt, hogy megmarad-e a tartása a magyar válogatottnak, amely 3–0-s vereséget szenvedett a lisszaboni vb-selejtezőn.

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, hiszen világklasszis futballistákról beszélünk. Tényleg jól játszottak, nehéz volt őket megállítani a középpályán. Kíméletlenül kihasználták az előttük adódó lehetőségeket. Nehéz dolgunk volt úgy bemenni az öltözőbe, hogy nulla-kettő az eredmény. Ettől kezdve az volt a kérdés, hogy marad-e tartásunk, nem esünk-e szét? A második félidőben jobban játszottunk, de így is el kell ismerni, hogy megérdemelten nyert a portugál csapat” – mondta a találkozót közvetítő M4 Sportnak Gera Zoltán.Gera Zoltán.

„Nem erre számítottunk, szerettük volna megnehezíteni a dolgukat. Úgy gondoltuk a mérkőzés előtt, hogy kevés lehetőséget adunk nekik, kontratámadásokkal próbálunk majd operálni, néhány helyzetet kialakítani. Sajnos, nem így sikerült, de ebből a mérkőzésből csak tanulhatunk. Az Európa-bajnok ellen játszottunk, idegenben. Nagyszerű hangulat volt, gyönyörű stadionban játszottunk, ezek a mérkőzések viszik előre a magyar játékosokat, ebből sokat profitálhatunk.”

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19
Ezek is érdekelhetik