Storck: Az egyik szemem sír, a másik nevet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 10:34
null
Bernd Storck szerint a magyar futballban is találni tehetségeket (Fotó: Veres Viktor, archív)
A magyar labdarúgó-válogatottat irányító Bernd Storck sajnálja, hogy klubcsapataink kiestek a nemzetközi kupákból, ám így legalább lehetősége van hosszabb időt tölteni a válogatott keret tagjaival. A nemzeti csapat a héten Telkiben készül a szeptember 6-i, Feröer elleni vb-selejtezőre, az edzőtábor utolsó napján az U21-es válogatott elleni tesztmeccs zárja a programot.


– Felteszem, cseppet sem bánja, hogy a bajnoki menetrend átszabásával több idejük van a gyakorlásra.
– Még egyszer hálás köszönet érte a kluboknak, ugyanakkor az egyik szemem sír, a másik nevet – válaszolta Bernd Storck a Nemzeti Sportnak. – Sír, mivel a nemzetközi kupasorozatokban érdekelt csapataink kiestek, és nevet, hiszen így lehetőségem nyílt arra, hogy hosszabb időre összehívjam a keretet. Fontosnak tartottam a felkészülés megtoldását, mert csakugyan hozzá kell szoknunk a műfüves talajhoz, amilyen Feröeren vár bennünket. Ezért is szorgalmaztuk a gyakorlópálya borításának cseréjét.

– Szövetségi kapitányból megint kissé klubedzővé kell átvedlenie, aki odafigyel játékosai rezdüléseire is, napról napra nyomon követi az állapotukat. Várta már a kezdést?
– Mint minden edzőnek, nekem is jólesik, ha végre beindul a munka. Nagy élmény együtt lenni a játékosokkal, s közösen felépíteni valamit. Valóban ügyelnem kell minden részletre, vannak például játékosaink, akik fáradtak, mert az Európa-bajnokság után alig kaptak pihenőt. Persze megértem klubjaikat, hogy rögtön bevetették őket, az eredménykényszer miatt nyomás alatt voltak. Kár, hogy mégsem érték el céljukat, a továbbjutást. Az érintett játékosokat nemcsak terhelni igyekszünk, hanem tehermentesíteni is, hogy testileg és lelkileg is felfrissüljenek.

– A kerethirdetéskor feltűnt, hogy a tudatosság mellett a kíváncsiság is hajtotta. Így volt?
– Örülök, hogy vannak újoncok a keretben. Ez ismét azt bizonyítja, hogy a magyar futballban is találni tehetségeket, s olyan játékosokat, akikben lehetőség rejlik. Nekik is meg kell adnunk az esélyt, hogy megmutassák magukat. Természetesen teszteljük őket, hogy a nemzetközi szinten is megállják-e a helyüket. Próbáljuk egymást alaposan megismerni.

– Az újoncok feltérképezése aligha jelenti azt, hogy máris főszerepet szán nekik, nem?
– Valóban nem. A következő mérkőzésnél előrébb is tekintünk. Ezzel együtt idősebb, vagy talán helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy ismert labdarúgók is meghívót kaptak. A fehérvári Kovács Istvánban sok lehetőséget látok. Még mindig fiatal, viszont úgy érzem, megrekedt az örök tehetség szintjén. Magától kell megtennie a következő nagy lépést, és megragadnia az esélyt. A fejlődéshez ugyanakkor minden segítséget megadunk.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN SZÓ ESETT A DIÓSGYŐRI BOGNÁR ISTVÁNRÓL, A VÁLOGATOTT EDZŐTÁBORÁBAN ELVÉGZENDŐ LAKTÁTTESZTRŐL, VALAMINT MÉSZÖLY GÉZA NYILATKOZATÁRÓL – ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50

Török–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be – fontos szurkolói információk

Magyar válogatott
2025.03.18. 13:51
Ezek is érdekelhetik