Válogatott: az Eb-ről lemaradt, a vb-selejtezőkön már alapember lenne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.21. 11:34
Sallai Roland, a Puskás Akadémia FC támadója nincs elkeseredve amiatt, hogy kimaradt a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki keretéből, és már a vb-selejtezőkön bizonyítaná, hogy ilyen fiatalon is lehet rá számítani.
A 19 esztendős futballista az utolsó keretszűkítésnél került ki az Eb-re utazók közül, ezt azonban nem csalódásként éli meg.„Nem vagyok elkeseredve, csak titkon reménykedhettem abban, hogy ott lehetek Franciaországban. A fiúk sikereinek nagyon örülök, mert ez felértékeli a magyar labdarúgást és egyúttal a játékosainkat is” – mondta Sallai a feol.hu-nak.

A PAFC támadója kicsit meglepődött a csapat eddigi teljesítményén, annak ellenére, hogy bizonyos mértékben számított a jó szereplésre.

„Rendkívül nagy fölényben játszottunk az izlandiak és az osztrákok ellen is. De csak részint meglepetés, másrészt viszont számítottam rá, hiszen ott voltam közöttük, és bátran kijelenthetem, hogy nagyon jó társaság, igazi csapat. De ekkora fölényre tényleg nem számítottam.”

„Talán a szövetségi kapitány, vagy az Eb hangulata, esetleg ez a kettő együtt – válaszolta Sallai arra a kérdésre, hogy mi okozhatja ezt a nagy változást. – Mindenesetre láthatóan van valami plusz, a pályán egészen szenzációsat produkáltak a játékosaink, nem hiába őrül meg értük most mindenki. Én is büszke vagyok, és szurkolok nekik, hogy a legjobb tizenhat közé jussanak.”

Habár az Eb-ről lemaradt, Sallai az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezőkön ott szeretne lenni a válogatottban, lehetőleg alapemberként.

„Mindig azért dolgoztam, hogy válogatott legyek, elvégre egy játékosnak ez a csúcs. Nekem ez szerencsére korán megadatott, de nem szeretnék megállni egy válogatottságnál. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy mindig ott lehessek, alapemberré szeretnék válni. Nagyon bízom abban, hogy a vb-selejtezőkön már ott lehetek, és bizonyíthatom, ilyen fiatalon is lehet rám számítani” – fejezte be Sallai.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
2025.09.09. 12:23

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik