„Vége a magyar labdarúgásnak" – ezekről írtunk 10, 20, 30 éve

A december a legtöbb ember életében az ünnepi hangulatról, a karácsonyi várakozásról és a számvetésről szól, egy futballrajongó év végi hangulatát azonban nagyban befolyásolja a hazai labdarúgás aktuális állapota is. Idén szerencsénk van, hiszen válogatottunk Eb-pótselejtezős sikere után évtizedek óta nem tapasztalt eufória lengi körül a futballunkat, így ennek fényében talán még érdekesebb felidézni, hogy 2005, 1995, illetve 1985 decemberén milyen hangulat uralta itthon a legnépszerűbb sportágat.

2005: „A magyar futball gyakorlatilag meghalt"

Ha csak a tíz évvel ezelőtti állapotokat hasonlítjuk össze a jelenlegivel, tényleg mindenfajta gúny nélkül kijelenthető, hogy az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Ízelítőül csupán néhány vezércikk, illetve címlap címe a Nemzeti Sport decemberi számaiból: „Egység helyett kétség", „Totális káosz", „Kiborultak ők is meg a bili is", „Magukat Lejáratók Szövetsége", „Vége a magyar labdarúgásnak". És hogy mire is vonatkoztak ezek a borús címek? Nos, többek között az MLSZ akkori elnöke, Bozóky Imre és legfőbb támadója, Kisteleki István ligaelnök cicaharcára, a Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerződése körüli hercehurcára, valamint válogatottunk újabb bukására. De lássuk, mit írtunk minderről december 9-i számunkban:

„Az állóháború egyre durvább csatává változik. A magyar futball talán legviharosabb korszakát éli, a válogatott szokás szerint most is elbukott a selejtezőkön, ráadásul a háttérben folyamatos pozícióharc dúl. Szerdán a klubtulajdonosok lemondásra szólították fel Bozóky Imrét." Az MLSZ kibogozhatatlan és átláthatatlan pénzügyi helyzete, a különböző vizsgálatok és a folyamatos háborúzás az egész hónapra témát szolgáltatott, ám minden egyes válasz újabb ezer kérdést szült, ezért december 21-én még mindig ilyen címlappal jelent meg a Nemzeti Sport: „Totális Káosz – 700 millió forint hiányzik! Csak kapkodták a fejüket az MLSZ-vezetők a könyvvizsgálói jelentés részleteit hallgatva, amely szerint 700 millió forint sorsáról kell tételesen elszámolniuk. Kisteleki István ligaelnöknek ennyi is elég volt: Csalók! – mondta, majd elviharzott, mert odahaza leégett a garázsa."

Az elképesztő káoszban csak olaj volt a tűzre, hogy ekkoriban láttak napvilágot a Lothar Matthäus szerződésével kapcsolatos részletek, és a magyar közvélemény finoman szólva nem vette jó néven, hogy a vb-selejtezőn nagyot bukó kapitánynak az álomfizetésen kívül is micsoda luxust biztosít a kontraktusa. Tovább növelte az elégedetlenséget, hogy a válogatott amerikai túráján a csapat a mexikói vereség után a sokak számára ismeretlen Antigua és Barbuda ellen lépett pályára 150 néző előtt Miamiban a következő felállással: Rabóczki (Vlaszák, 85.) – Vermes (Regedei, 39.), Böjte, Koller (Balog Z., 87.), Vanczák (Takács Z., 87.) – Priskin (Majoros, 66.), Vadócz, Tőzsér – Feczesin (Kapcsos, 80.) – Rajczi (Bori, 46.), Sitku (Ferenczi, 56.). Amikor Matthäust arról faggatták, mi értelme volt ennek a mérkőzésnek, különösen ilyen játékosokkal, a kapitány dühösen reagált:

„Honnan veszik a magyarok a bátorságot, hogy bármilyen nép fiairól így, ilyen lekezelő, cinikus, gúnyos módon írjanak és beszéljenek?! Hát mitől ez a nagyképűség, ez a felsőbbrendűség néhány emberben ebben az országban? Azt gondolják, hogy mindig csak Brazíliával vagy Argentínával mérkőzünk? Tudom, hogy sokan ezt is a fejemhez vágják, de több ifjú tehetséget is kipróbáltam. Gyakorolhattuk a támadófutballt, erre tökéletesen megfelelt a túra második összecsapása. (...) Csak mosolygok, mert az elmúlt két évben megtanultam, hogy Magyarországon mosollyal kell válaszolni az alattomos támadásokra. De megnyugtatok mindenkit, a felém kilőtt és engem eltaláló mérgezett nyilak már egyáltalán nem fájnak."

A túra után aztán vészesen közeledett a szeretet ünnepe, ám hogy a magyar futball követői szenteste se maradjanak ki egy jó kis acsarkodásból és személyeskedésből, arról Puhl Sándor, az MLSZ akkori alelnöke gondoskodott, aki a Nemzeti Sport december 24-i számában fejtette ki véleményét a botrányokról, valamint Kisteleki Istvánról: „Elmondom pontosan, mit mondott nekem a liga elnöke. Túl voltunk a tévévitán, együtt jöttünk ki a stúdióból, amikor odafordult hozzám, s mintegy fél méterről, bele a képembe a következő kijelentést tette: Világéletedben egy szemét csaló voltál, te szemét! (...) A magyar futball gyakorlatilag meghalt. Kész, tönkretették, lejáratták, elvesztette maradék nimbuszát is. Nevetség és utálat tárgyává vált. Nem jutottunk ki a világbajnokságra, a bajnokság színvonala alig javult valamicskét. A helyzet tehát amúgy is elkeserítő volt, ám ez a hadjárat, amelybe a liga elnöke belekezdett, végtelen rombolást vitt véghez. Rengeteget ártott, hogy mennyit, azt egyelőre felbecsülni sem lehet."

Hát így zárult a 2005-ös futballév, és ilyen „békés” karácsonyi hangulatban vártuk labdarúgásunk felemelkedését az új esztendőben...

1995: Búcsú a BL-től és a válogatott álomsorsolása...

A Ferencváros Bajnokok Ligája-szereplése miatt 1995 vége az átlagosnál sokkal pozitívabb hangulatban telt a magyar futball háza táján, újabb reményt adva az esetleges felemelkedésre. A súlyos madridi és az Ajaxtól itthon elszenvedett nagy vereség ellenére a zöld-fehérek addigi szereplése mindenképp kalaplengetést érdemelt, csakhogy a gárdára december elején várt még egy amszterdami túra. Érdekesség, hogy a mérkőzés előtti napokban a Nemzeti Sportban több olyan cikk is megjelent, melyben az újságírók szinte könyörögtek a szurkolóknak, hogy ne keljenek útra, hiszen az első meccsen történt rasszista bekiabálások miatt az Ajax kitiltotta a magyarokat a stadionból, és onnantól bárminemű balhé a Fradi jövőbeli kizárásával fenyegetett.

Ami a csapatot illeti, a Grasshoppers és a Real Madrid ellen szerzett összesen öt pont tudatában a játékosok olyannyira optimistán készültek a meccsre, hogy az utazó keret kilencven százaléka döntetlent jósolt, Goran Kopunovics pedig ennél is bátrabb volt: „Most biztos meg fognak lepődni, de kettő-egyre mi nyerünk." Nos, nem nyertünk... A másnapi Nemzeti Sport a „Fejet hajtottunk a (futball)király nagysága előtt" címlappal jelent meg, de utólag belegondolva a Van der Sar – Reiziger, Davids (Musampa, 46.), F. de Boer, Bogarde – R. de Boer, Litmanen (Wooter, 77.), Scholten – Finidi (Reuser 77.), Kluivert, Overmars összeállítású BL-címvédőtől talán még 4–0-ra sem volt olyan nagy szégyen kikapni Amszterdamban. Pláne úgy, hogy az eredmény nem feltétlenül tükrözi a játék képét, és ez az, ami a legjobban dühítette Novák Dezső vezetőedzőt:

„Higgyék el, amikor én a találkozók előtt valamelyest optimista hangulatban nyilatkozom, akkor az nem üres szólam. (...) A támadásokkal nem is volt baj, jó néhányszor sikerült a klasszisokkal teletűzdelt Ajax-védelem mögé kerülnünk, s ezekből a szituációkból igazi gólhelyzeteket tudtunk kialakítani. S ez valóban nagy szó. Csak hát az emberekben mindezek ellenére az marad meg, hogy a Fradi kikapott négy-nullra. (...) Ami elég itthon, a lassú, gyenge színvonalú bajnokságban, az már édeskevés a nemzetközi porondon. És nekünk igenis az a célunk, hogy jövőre újra ott legyünk a Bajnokok Ligájában. Ha az európai élmezőnyt nem is érjük utol, de jó középcsapattá igenis válhatunk."

Akkoriban nem sokan gondolták volna, hogy a Ferencváros a következő húsz évben még úgy sem jut el újra a BL-ig, hogy a részt vevő csapatok számát megduplázták az 1995–1996-os kiíráshoz képest, a zöld-fehéreknek eleinte mindazonáltal már a többfrontos helytállás is problémákat okozott, így a bajnokságban csak a második helyen teleltek a BVSC mögött. A megingásra jellemző, hogy a Nemzeti Sport posztonként összegzett átlagos osztályzatai alapján mindössze két ferencvárosi játékos került be az ősz csapatába, amely így festett: Szűcs Lajos (UTE) 6.642 – Alekszandr Bondarenko (BVSC) 6.071, Csábi József (BVSC) 6.273, Szabados József (PMFC) 6.000 – Nyilas Elek (FTC) 6.154, Lendvai Miklós (ZTE) 5.929, Komódi László (BVSC) 5.867, Kecskés Zoltán (FTC) 5.818 – Dárdai Pál (PMFC) 6.071 – Jakab Csaba (Csepel) 5.933, Vincze István (BVSC) 6.286.

A Fradi BL-búcsúja és a bajnoki szünet miatt aztán a hónap közepére kicsit háttérbe szorult a klubfutball, már csak azért is, mert december 12-én kisorsolták válogatottbeli ellenfeleinket az 1998-as világbajnokság selejtezőire. Lássuk, másnap milyen címlappal jelent meg a Nemzeti Sport: „Mintha mi választottunk volna... Ilyen csak a mesében létezik (csak nehogy rémregény legyen belőle). Magyar kívánsághangverseny Párizsban: Norvégia, Svájc, Finnország és Azerbajdzsán a csoportunkban. Mészöly Kálmán: Köszönet Weah-nak!" Figyelembe véve, hogy a magyar válogatottat a negyedik kalapból sorsolták ki, tényleg mennyei ajándéknak tűnt ez a csoportbeosztás, és a futballélet akkori prominens szereplői nem is fogták vissza magukat. Az újság 2. oldalán a „Kórusban: hurrá!" felcím alatt a következő vélemények jelentek meg.

Ifj. Albert Flórián: „Tovább lehet, sőt kell jutni." Baróti Lajos: „Ennél jobb csoportot összeválogatni sem lehetett volna!". Csank János: „Bár ma már egyetlen ellenfél legyőzése sem könnyű, akár csoportelsők is lehetünk." Füle Antal: „Sorsolásunk első ránézésre jó, sőt szuper!". Garamvölgyi Lajos: „Ennél kellemesebb csoportba nem is kerülhettünk volna." Hamar István: „Ezzel a lehetőséggel élnünk kell!" Kisteleki István: „Végre valós esélyünk van arra, hogy 1986 után ismét ott legyünk a világ legjobb csapatai között." Novák Dezső: „Ha jól megnézem a csoportokat, ennél könnyebb helyre talán nem is kerülhettünk volna." Telek András: „A csoport valamennyi ellenfele verhető."

Aztán ez az álomcsoport vezetett végül egy színtiszta mázlival elért második helyhez, majd a Jugoszlávia elleni 1–12-es pótselejtezős katasztrófához – ez azonban már egy 1997 végi történet...

1985: Tökéletes mexikói túra, egészséges optimizmus

Mi más is tarthatta volna lázban 1985 decemberében a futballt szerető közvéleményt, mint a következő nyári világbajnokság? Harminc évvel ezelőtt gyakorlatilag a csapból is a válogatott folyt, ami a meggyőző selejtezős teljesítmény fényében egyáltalán nem meglepő. Csapatunk kényelmes előnnyel nyerte meg a csoportját Hollandia, Ausztria és Ciprus előtt úgy, hogy a hat meccs alatt egyedül a hollandoktól kapott ki a számunkra már tét nélküli budapesti találkozón. Futballrajongók, vezetők és játékosok tényleg egyetértettek abban, hogy a mexikói világbajnokságon ebből valami igazán szép is kisülhet, ezért az illetékesek mindent megtettek annak érdekében, hogy maximalizálják a csapat lehetőségeit.

Ennek kiemelten fontos része volt az 1985 végére ütemezett mexikói túra, amelyen a válogatott stáb saját szemével mérhette fel a vb helyszínének terepét, de ami a legfontosabb, a játékosok is belekóstolhattak, milyen a magaslati levegőn futballozni. A csapat december 1-jén érkezett meg Mexikóba, melyről a Népsport helyszíni tudósítója így számolt be: „Mexikóvárosban Tóth János nagykövet és Kristóf István első titkár várta a csapatot, valamint a Mexikói Labdarúgó Szövetség vezetői. No, meg újságírók tucatjai. Riporterek, televíziósok. A magyar futballnak rendkívül jó a híre, hiszen a televízió reklámjaiban, amely a világbajnokságot harangozza be, két rövid részletet is bejátszanak a magyar válogatott selejtező mérkőzéseiből. Méghozzá éppen a hollandok elleni, ragyogó játékból. A propagandánk tehát kitűnő, a gyerekek már kívülről fújják Nyilasi, Détári és Róth nevét. Így volt ez, amikor kiléptünk a repülőtér várócsarnokából és kis srácok rohamozták meg a fiúkat autogramért."

A magyar válogatott tehát igazi sztárcsapatként érkezett meg Mexikóba, ahol az edzések mellett a Dél-Korea, az Algéria és a hazaiak elleni meccsen tesztelték, mennyire bírják a játékosok a magaslatot. A stáb vezetősége már az előkészületek során hangsúlyozta, a dél-amerikai túrán az eredmények másodlagosak, a legfontosabbak a játékosok fizikai visszajelzései. A Népsport ezt írta az első edzőmeccs előtt: „A magaslati problémák leküzdésére Mezey György nagyon érdekes megoldást talált. Valamennyi játékosának adott egy jegyzetfüzetet, s arra kérte a keret tagjait, rögzítsék tapasztalataikat, szervezetük reagálását. (...) Mindezeket a szövetségi kapitány a januári benidormi felkészülés során akarja kiértékelni, hogy a világbajnokságra már minden játékos és a mexikói miliő is nyitott könyv legyen."

De nem csak Mezey György, hanem a keret orvosa, dr. Mohácsi János is figyelte a futballisták minden egyes rezdülését: „A vb alatt természetesen a helyzetet tovább nehezíti a meleg, a nap erős sugárzása és a magas páratartalom. A mostani helyzetnél körülbelül negyven százalékkal lesz rosszabb a vb időszakában. A legfontosabbnak azt tartom, hogy semmiféle meglepetés ne érjen minket, s a játékosok mindenre felkészüljenek." A tornán egyébként úgy tűnt, hogy a magyar csapatot erőnlétileg nem viselik meg különösebben az extrém körülmények, hiszen Dél-Korea és Algéria ellen magabiztos győzelmet aratott, a helyi viszonyok közt ficánkoló Mexikótól pedig csak 2–0-ra kapott ki. Tovább növelte az önbizalmat a vb csoportbeosztása, melynek sorsolása válogatottunk túrájával egy időben zajlott. Miután a magyar csapat Franciaországgal, a Szovjetunióval és Kanadával került egy négyesbe, a másnapi Népsport ezzel a címmel jelentette meg vezércikkét:

„Semmivel sem kevesebb az esélyünk a vetélytársakénál – Baróti, Bene, Bodonyi, Hidegkuti, Szokolai és Zalka szerint." De nem csupán lapunk szakértői, a válogatott játékosai is egészséges önbizalommal értékelték a sorsolást. Détári Lajos: „Mindenképpen jobb a sorsolás, mint az előző két világbajnokságon. Úgy érzem, biztos továbbjutók leszünk, vagy a szovjetekkel, vagy a franciákkal együtt." Garaba Imre: „Franciaország és mi vagyunk a csoport esélyesei, és a Szovjetunió–Magyarország összecsapáson fog eldőlni, hogy a franciák mellett ki jut tovább."

A bizakodást tovább növelte, hogy a túra lezárásaként a magyar keret egy nem hivatalos mérkőzésen még 4–1-re legyőzte a helyi leóniakat. Hazafelé készülődve a labdarúgók örömmel nyugtázták, hogy bár a mexikói magaslat megnehezíti a dolgukat, semmiképp sem jelent legyőzhetetlen kihívást, és Mezey György is elégedetten értékelt: „A játékosoknak is hallatlanul sokat adott a három hét, mert mindenki saját magán tudta lemérni, hogy milyen hatással van rá a klíma, s mit kell tennie, hogyan kell élnie, készülnie az embert próbáló környezetben. (...) Végül jónak ítélhető a csapat teljesítménye, mert két, a vb 24-es mezőnyébe jutott válogatottat is legyőzött, s a legnehezebb éghajlati viszonyok között tisztességgel helytállt Mexikóval szemben."

A csapat hazaérkezése után a Népsport az év végén még büszkén adott hírt róla, hogy a World Soccer című tekintélyes sportlap értékelése szerint Magyarországé a legjobb válogatott Európában – hogy aztán szinte napra pontosan fél évvel később 6–0-s, sokkoló vereséget szenvedjünk a szovjetektől...