MLSZ: Mindannyiunknak fejlődni kell – Csányi Sándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.24. 08:22
null
Csányi Sándor elégedett a magyar labdarúgás 2015-ös esztendejével (Fotó: mlsz.hu)
A hazai szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor elégedett a magyar labdarúgás 2015-ös esztendejével, de karácsonyi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a sportág szereplőinek az újévben is fejlődniük kell.

Csányi Sándor, valamint Bernd Storck szövetségi kapitány és segítője, a szintén német Andreas Möller az MLSZ ünnepi videoklipjében osztotta meg jókívánságait a szurkolókkal.

„Nagyrészt sikeres éven leszünk túl hamarosan. A válogatott több évtized után újra részt vehet az Európa-bajnokságon, ez óriási eredmény. A futsalcsapatunk szintén kijutott az Eb-re, a női labdarúgás sokat fejlődött, és strandlabdarúgásban is ott vagyunk a világ élvonalában, tehát mindenképpen elégedettek lehetünk” – szögezte le Csányi.

Az MLSZ elnöke hangsúlyozta: nem minden területen teljesített jól a szövetség – példaként az utánpótlás-válogatottak gyenge nemzetközi szereplését említette –, ezért további kemény munkára van szükség.

„Nem szeretném, ha egyszeri esemény lenne, hogy Európa-bajnokságon játszik a csapat – ott jól is kellene szerepelnie –, nyilvánvalóan elvárás lesz, hogy ezután szinte mindig legyünk ott a kontinenstornán. Ehhez a játékosoknak, az edzőknek, a klubvezetőknek, és nekünk is sokat kell fejlődnünk” – vélekedett Csányi, aki szerint nagyon fontos, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban használják fel a klubok, valamint a szövetség is.

A magyar válogatott másodedzője, a játékosként – a többi között – világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes Andreas Möller megköszönte a szurkolók támogatását, és reményét fejezte ki, hogy jövőre, az Európa-bajnokság évében is a csapat mellett állnak majd. Hangsúlyozta: szeretnének jól szerepelni a franciaországi tornán, de karácsony lévén elsősorban az egészség és a béke fontosságát emelte ki.

„A labdarúgás egy csodás ügy, de úgy gondolom, a béke ennél is fontosabb” – vélekedett Möller.

Elsőként honfitársa, Bernd Storck szövetségi kapitány is a szurkolóknak mondott köszönetet, majd reményét fejezte ki, hogy mindenki élvezni fogja a válogatott Európa-bajnoki meccseit.

„Mi, együtt megérdemeltük ezt a sikert, a franciaországi részvételt” – vélekedett az MLSZ sportigazgatójaként is dolgozó német szakember.

Legfrissebb hírek

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
7 órája

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31

Felkészülés: Beridze góljával legyőzte az Újpest a Kassát a Tábor utcában

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:53

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10
Ezek is érdekelhetik