Válogatott: Högmo szerint gusztustalan volt, amit csináltunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 12:29
A norvég labdarúgó-válogatottat irányító Per-Mathias Högmo támadóbb szellemű magyar csapatot szeretett volna látni a két együttes Eb-pótselejtezőjének oslói felvonásán.

Mint ismert, a magyar válogatott 1–0-ra nyert Norvégiában az Eb-pótselejtező első mérkőzésén. A mieink a 26. percben szereztek vezetést Kleinheisler László góljával, majd sikeresen őrizték meg előnyüket. A norvégok szövetségi kapitányának nem volt szimpatikus a magyar csapat felfogása.

„Tudtuk előre, hogy milyen lesz a magyarok támadójátéka ebben a párharcban. Gusztustalan az egy-nullás előnyt védeni. Egy gól nem túl sok. A párharc félidejénél járunk, de ez a szünet nem tizenöt perces. Két és fél napunk van, ezt a visszavágóra való felkészülésnek szenteljük” – idézi a vg.no Per-Mathias Högmót, aki nem aggódik, mivel szerinte a lehetőségeik megvoltak az első mérkőzésen is, csak jobban kellett volna azokkal sáfárkodniuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik