Válogatott: Fiola combizomszakadással játszott 150 percet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.18. 07:43
null
Fiola Attila sérülten is kiválóan játszott a pótselejtezőkön (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott jobbhátvédje, Fiola Attila a Norvégia–Magyarország Eb-pótselejtező 30. percében megsérült – részleges combizomszakadással diagnosztizálták a találkozó után. Ehhez képest végigjátszotta a budapesti visszavágót is.

„Vasárnap délelőtt teszteltem, mennyit bír el a combom, és miután bevettem három fájdalomcsillapítót, majd »elkötötték« a lábam, vállaltam a játékot. Bolond lettem volna nem vállalni! Hiszen ezért dolgoztam minden egyes nap” – nyilatkozta Fiola Attila a Nemzeti Sportnak.

„Minden meccsre úgy futok ki, hogy lehet, ez lesz az utolsó, ezért is feszülök meg a pályán. Persze úgy könnyű jól játszani, ha csupa remek futballista vesz körül. Mondhatnánk, a védelem jól működött mind a két mérkőzésen, de ez nem lenne teljesen igaz. Az ugyanis, hogy egyetlen gólt kaptunk a pótselejtezőn, nem csupán a mindvégig parádézó Király Gabi, illetve a bekkek dicsérete, hanem az egész csapaté. Hirtelenjében nem is tudok mást mondani, csak azt, hogy elmondhatatlanul büszke és boldog vagyok! Legfőképp amiatt, mert a magyar válogatott tagja lehetek” – tette hozzá.

A SZERDAI NEMZETI SPORT ÖT OLDALON KERESZTÜL CSAK A MAGYAR VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KIJUTÁSÁVAL FOGLALKOZIK: A KÉTOLDALAS BERND STORCK-INTERJÚ MELLETT MEGSZÓLAL DZSUDZSÁK BALÁZS, GUZMICS RICHÁRD, PINTÉR ÁDÁM, ELEK ÁKOS, VANCZÁK VILMOS ÉS FIOLA ATTILA IS. KERESSE A SZERDAI NEMZETI SPORTOT AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL VAGY OLVASSA EL DIGITÁLIS FORMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
17 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50

Török–magyar: rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be – fontos szurkolói információk

Magyar válogatott
2025.03.18. 13:51
Ezek is érdekelhetik