Válogatott: alapot építettem, Storck hozzátette a magáét – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.16. 14:51
null
Dárdai Pál öt mérkőzésen tizenegy pontot szerzett a válogatottal az Eb-selejtezőkön (Fotó: Korponai Tamás)
Rendkívül büszke a magyar labdarúgó-válogatottra a nemzeti csapat volt szakvezetője, Dárdai Pál. A Hertha BSC vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának adott interjút a Norvégia elleni pótselejtező után – amelyet családja körében, otthon nézett meg.

„Egészen csodálatos negyvennégy év után egy ilyen estét átélni. Ezen a mérkőzésen Norvégiának tulajdonképpen nem volt esélye – a magyar válogatott rendkívül jól szervezte meg a védekezését, nagyon eltökélten játszott. Igen jó látvány volt! Megérdemelték a kijutást – és megérdemelte az egész ország is” – kezdte Dárdai, majd így folytatta.

„Amikor átvettem a csapatot, megtartottam a szavam. Elmondtam, hány pontot szerezhetünk, elmondtam, hogy milyen stílussal. Nagy öröm volt látni, amit Bernd Storck véghezvitt a csapattal. Egy alapot építettem, és ő hozzátette a magáét. A csapat nagyszerűen fejlődött – és dicséret illeti, mert nem könnyű három szövetségi kapitányhoz alkalmazkodni.”

Dárdai Pál még nem beszélt Bernd Storckkal a pótselejtező után, de hamarosan erre is sor kerül.

„Láttam, hogy nagyon későn felhívott, de akkor már aludtam. A következő napokban egészen biztosan felhívom, hogy beszéljünk és gratuláljak neki.”

És hogy mit vár a magyar edző a franciaországi Eb-szerepléstől?

„Remek csapatszellemmel rendelkezik a válogatott – biztosan nem lesznek Európa-bajnokok, de az Eb lehetőséget, új impulzust ad a játékosoknak, hogy fejlődjenek, és aztán talán ismét kvalifikálni tudják magukat egy nagy tornára. Óriási motiváció lesz ez a torna a következő generációnak, az edzőknek, a szövetségnek. A csapat mentálisan erős, ez látszik abból, hogy gyakran tudott kiélezett mérkőzéseket megnyerni. Hogy miként ünnepeltem? Ezen a héten nem iszom semmit. De ha talán lesz egy bankett, és meg is hívnak rá, akkor mondok egy tósztot a kijutásra!”

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Bernd Storck csapata kiesett, és azonnal lecsapott rá egy másik belga klub: a cél a bennmaradás!

Minden más foci
2025.05.13. 11:16

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27
Ezek is érdekelhetik