A magyar válogatott nagy lépést tehetett volna Belfastban afelé, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozat októberi hajrája előtt az élen álljon a csoportharmadikak összevetésében. A Kyle Lafferty 93. percben szerzett góljával 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzés után azonban jelenleg ugyanúgy 12 ponttal áll, mint Horvátország és Ukrajna, ráadásul a keddi játéknapon Szlovákiában pályára lépő ukránok, illetve a Liechtensteinben vendégeskedő oroszok már most pontelőnybe kerülhetnek.
A harmadikok közötti összevetés két fordulóval a zárás előtt még rendkívül nyitott, nemcsak az élcsoportban lévő tolongás miatt, hanem azért is, mert egyelőre azt sem lehet tudni, mely válogatottak végeznek a harmadik helyen az októberi mérkőzések után.
Elméleti esély azonban még van arra, hogy Bernd Storck Feröerrel itthon, Görögországgal idegenben játszó együttese legyen a legjobb csoportharmadik, és pótselejtező nélkül kijusson az Eb-re, ám az egyik eredmény mindenképpen ki fog esni, így legfeljebb három pontot szerezhetünk.
AZ Eb-selejtező adatbankját, benne tabellákkal és a teljes programmal ide kattintva olvasható.
| Csoport | Válogatott | M | GY | D | V | GK | P | Csoporthatodik |
| F | Horvátország | 7 | 3 | 3 | 1 | 14–5 | 12 | Málta |
| C | Ukrajna | 6 | 4 | – | 2 | 11–3 | 12 | Macedónia |
| F | MAGYARORSZÁG | 7 | 3 | 3 | 1 | 6–4 | 12 | Görögország |
| I | Albánia | 6 | 3 | 2 | 1 | 7–3 | 11 | |
| G | Oroszország | 6 | 3 | 1 | 2 | 9–3 | 10 | Moldova |
| D | Írország | 6 | 2 | 3 | 1 | 6–5 | 9 | Gibraltár |
| B | Izrael | 6 | 2 | 1 | 3 | 6–8 | 7 | Andorra |
| A | Törökország | 6 | 1 | 3 | 2 | 7–8 | 6 | Kazahsztán |
| E | Észtország | 5 | 2 | – | 3 | 2–5 | 6 | San Marino |
| A csoporthatodik elleni eredmény kiesik. Az I-csoport ötcsapatos. | ||||||||
Legfrissebb hírek

Ez van – Malonyai Péter jegyzete
Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?
Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik





