Finn-magyar: Stibi sok ilyen gólt lő edzésen - Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.13. 20:25
Dárdai Pál szerint kicsit szerencsés góllal nyert a magyar válogatott Finnországban az Európa-bajnoki selejtezőn. A szövetségi kapitány szerint jár a gratuláció a magyar válogatott játékosainak.

„A srácoknak jár a gratuláció, mert végig fegyelmezetten játszottak. Én is beleizzadtam a mérkőzésbe, meg a stáb is. Ha az elején megszerezzük a vezetést, akkor az lett volna, amit elterveztünk, de nem rúgtuk be a helyzeteket. A második félidőben el is veszítettük egy kicsit a fonalat, aztán visszajöttek a srácok. Érett a gól, ott volt ugye Némó nagy helyzete is” – mondta Dárdai a Duna Tv-nek.

„A gól egy kicsit szerencsés, de tökéletesen kivitelezett volt. Stibi sok ilyen gólt lő edzésen, aki pedig edzésen sok ilyet lő, az berúgja a meccsen is. Bemondtuk, hogy két meccsen négy pont kell, ezzel egyenesbe tudunk jönni.”

A kapitány mérkőzés utáni, sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatát itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
4 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 1:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Női Eb: bedarálták a finnek az emberhátrányba kerülő Izlandot a nyitányon

Minden más foci
2025.07.02. 19:57

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49
Ezek is érdekelhetik