A vasárnapi selejtező végén az Üllői úti közönség füttykoncerttel jelezte, a látottak alapján nem elégedett a görögök elleni gól nélküli döntetlennel. Tény, Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Pintér Ádám és Nikolics Nemanja is hőssé válhatott volna kis szerencsével. A közvélemény meglehetősen kritikus, a többség győzelmet várt a selejtezőcsoportban gyengén teljesítő görögök ellen, s kudarcként éli meg a válogatott vasárnapi produkcióját.

Pedig nagyon nehéz lenne itt egyértelműen kudarcot kiáltani. Ne felejtsük el, 2002 óta először sikerült első kalapos ellenfél ellen pontot szerezni Eb- vagy vb-selejtezőn, ráadásul Görögország tavaly a legjobb tizenhat közé jutott a brazíliai világbajnokságon.

Adódik a kérdés:

SZEREZTÜNK EGY PONTOT – VAGY ELVESZTETTÜNK KETTŐT?

Ez a magyar–görög mérkőzés egyik nagy kérdése, szavazás jobbra, mindenki döntse el magában. Mi amondók vagyunk, hogy szereztünk egyet – nem utolsósorban azért, mert nagyon hosszú rossz szériát sikerült megszakítani a top kiemelt válogatottakkal szemben. A görögök játékerejét (és a tagadhatatlanul defenzív futballjuk sikerességét) divat alábecsülni Magyarországon, de ez a csapat – bármilyen szokatlanul rosszul is szerepel az Eb-selejtezőkön – tele van topligás játékossal, piaci értékben messze megelőzi a magyar nemzeti csapatot, és tavaly júniusban csak tizenegyesekkel esett ki a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

A megszerzett ponttal valamelyest sikerült kettészakítani a csoportot – persze nem olyan mértékben, amennyire az a győzelemmel sikerült volna –, de a szakadás kettős lett. Négy ponttal vannak mögöttünk következő ellenfeleink, a finnek – de néggyel előttünk porolnak a kiváló sorsolású északírek, öttel a románok. Dárdai Pál mérkőzés utáni villámértékelésében kifejtette, hogy reméli, a görögök a riválisok ellen is pontokat csípnek el – ebben reménykedhetünk, de óriási motiváltságra nem számíthatunk, mivel ők már gyakorlatilag elszálltak. Kérdés, mennyire használja a hátralévő selejtezőket kísérletezésre Sergio Markarián görög szövetségi kapitány.

Ebben a selejtezőcsoportban valószínűleg könnyebb lenne megszerezni a második helyet, mint a pótselejtezőt győztesen megvívni – van persze még egy opció, amit Dárdai is említett, legjobb csoportharmadiknak lenni (ez közvetlen kijutást biztosít). Most a második legjobb csoportharmadik Magyarország, ám a kép csalóka, hiszen ha nem marad utolsó Görögország (erre fogadhatunk is), akkor borul az összevetési tábla. A második hely megszerzése szempontjából nem állunk jól, a harmadik helyre viszont magabiztosan be lehet futni – egy finnországi győzelem ezt nagyon valószínűvé tenné. Ez egyben azt is jelentené, hogy a belfasti és a Románia elleni, budapesti mérkőzésre azzal a tudattal készülhetne a magyar csapat, hogy hátrafelé nem kell figyelnie.

HIHETETLEN, DE 2002 ÓTA NEM VOLT ILYEN

A magyar válogatott rendkívül rossz sorozatot szakított meg a csoportutolsó, ám első kalapos görögök ellen: bármily hihetetlen, de 2002 óta nem sikerült pontot szerezni a top kiemelttel szembeni mérkőzéseken. A 2002. október 12-i, stockholmi mérkőzés Kenesei Krisztián és Zlatan Ibrahimovic góljával 1–1-re végződött, az ezt követő sorozat pedig lehangoló. 2003 áprilisában Svédország ellen otthon 1–2, 2004 októberében Svédország ellen idegenben 0–3, tizenegy hónappal később hazai pályán Ibrahimovic „fucking goal”-jával 0–1 következett.

A 2008-as Európa-bajnokság selejtezőin Görögország ellen idegenben (0–2) és otthon (1–2) is pont nélkül maradt a válogatott, de nem járt jobban a 2010-es vb-kvalifikáció során sem, Portugália ellen gólt és pontot sem szerzett (0–1, 0–3). A legutóbbi két kvalifikációs sorozatban meg jött Hollandia (0–4, 3–5, 1–4, 1–8). Hat selejtezősorozat, tizenegy mérkőzés, tizenegyes vereségsorozat, 7–35-ös gólkülönbség. A kudarcszériát követően most sikerült először pontot fogni első kiemelttel szemben – tegyük hozzá, az adott első kiemelt most éppen csoportutolsó, mivel évtizede nem látott rossz formában van.

Hogy mikor győzte le a magyar válogatott legutóbb csoportja első kiemeltjét? A válasz: húsz éve, 1995. április 26-án, amikor Halmai Gábor korai góljával 1–0-ra megverte Svédországot.

ILYEN PEDIG 2008–2009 ÓTA NEM VOLT

Egymás után harmadik tétmérkőzését hozta kapott gól nélkül a magyar nemzeti csapat, a Feröer és Finnország elleni 1–0-t követte a Görögország elleni 0–0. Legutóbb Dárdai egyik taktikai példaképe, Erwin Koeman kapitánysága alatt volt ilyen, igaz, gyengébb ellenfelekkel szemben – 2008 őszén és 2009 tavaszán Albánia (2–0, 1–0), valamint Málta (1–0, 3–0) ellen sikerült nulláznia a csapatnak. Ez is bizonyítja azt, hogy Dárdai Pál kitűnő védelmi szervező, a csapatvédekezés bátran mondható hosszú évek óta a legösszeszedettebbnek.

A DÁRDAI-CSAPAT VÉDJEGYE LETT A STABIL VÉDEKEZÉS

Sorozatban tehát harmadik tétmérkőzésünkön nem kaptunk gólt, Dárdai Pál edzői filozófiájának egyértelmű alappillére a jól megszervezett védekezés, ezt a görögök ellen is láthattuk.

Király Gábornak valóban nem kellett bravúrt bemutatnia, Juhász Roland és Kádár Tamás rendre jó döntéseket hozott. Kádárnak legalább egy, de inkább két nagy mentése volt, amivel jó eséllyel görög gólt akadályozott meg. Az InStat statisztikai elemzőrendszer mutatói alapján – már nem először – Juhász Roland volt a magyar válogatott legjobbja, az egész mezőnyt figyelembe véve a negyedik legjobb index az övé.

Az örök bizonytalan szélső védekezésünk is rendben volt – leszámítva a második félidő elejét, amikor gyakorlatilag átjáróházként funkcionált a teljes magyar gépezet. Fiola Attila többnyire gond nélkül megoldotta szinte teljes mértékben védekező feladatát, ám a vendégek inkább a 10. percben sárga lapot kapó Leandro oldalán erőltették a támadásokat, ami a görög jobbhátvéd Vaszilisz Toroszidisz kvalitásait ismerve cseppet sem meglepő. Jól látható volt, hogy Jannisz Fetfacidisz a szélről befelé húzódva próbált területet nyitni a mezőny legjobbjának bizonyuló Toroszidisznek, de némi szerencsével azokat a szituációkat is megúsztuk, amikor a görög csapatkapitány elfutott a jobb szárnyon.

A BALLÁBASOK MIATT TÁMADTUNK DZSUDZSÁK OLDALÁN, VAGY DZSUDZSÁK MIATT VOLT SOK BALLÁBASUNK?

A legígéretesebb kontránk az első félidőben volt, amikor a legutóbbi három-négy válogatott mérkőzésen sok kritikát kapó, lecserélésekor kifütyült Szalai Ádám a jobb oldalra kihúzódva jól lőtte be a labdát a kapu elé, csak középen Gera Zoltán tőle szokatlanul rossz megoldást választott.

Többnyire azonban a bal szélen, Dzsudzsák Balázs posztján próbálkoztunk támadással, ami érthető annak ismeretében, hogy Toroszidisz támadójátéka miatt több hely maradhatott egyik, ha nem a legjobb labdarúgónk számára. Dzsudzsákon érződött egyedül, hogy próbál pluszt hozzátenni a játékunkhoz, bátran kereste az egy az egy elleni helyzeteket, és relatíve sokszor lőtt kapura.

Érdekesség, a magyar kezdőcsapatban hat ballábas mezőnyjátékos volt (Kádár Tamás, Leandro, Stieber Zoltán, Elek Ákos, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs). Ritkán fordul elő, hogy egy kezdőcsapat tagjainak több mint fele a ballábas „kisebbségből” kerül ki. Egy oxfordi tanulmány szerint az „inverz” agyfélteke-működésű ballábas labdarúgók sokkal kiszámíthatatlanabbak a pályán, mint jobblábas társaik. A mi esetünkben ebből most nem sokat láthattunk, de az jól észrevehető volt, hogy a bal szél irányába indítottunk többször támadást. Szakkifejezéssel élve az inverz jobbszélsőt játszó Stieber is az esetek nagy részében befelé vezette a labdát, ami persze nem rossz, hiszen volt olyan, hogy Dzsudzsákot pont ő indította – Tőzsér posztjának környékéről.

SZALAI NEM TŰNIK KI, DE MÉGIS HASZNOS; NEM JÖTT A GERA-GÓL, DE A CSERÉJE SEM

A görögök elleni meccs alatt déja vu-érzésünk lehetett: kísértetiesen hasonlított a találkozó a finnek elleni őszi selejtezőre – mínusz egy Gera-gól, sajnos… Az egy szem csatárunk ezúttal is Szalai volt, őt most is Gera segítette elöl. Egyikőjüknek sem volt könnyű dolga – finoman szólva. Nem elég, hogy a két középhátvéd, Papasztathopulosz és Manolasz is jól futballozott, de a szűrőt játszó, kinézetre egy Guy Ritchie-film smasszerére emlékeztető Kirjakosz Papadopulosszal való „birkózás” Gerából és Szalaiból is sokat kivett. A magyar center közvetlen veszélyt nem is jelentett a kapura (egy fejese volt, ami elszállt), viszont kétszer helyzetet készített elő – többek között az első félidő legnagyobb lehetőségét is, amelynek végén Gera Zoltán az égbe lőtt. Stieber ekkor egyébként teljesen üresen várta a labdát Gera mögött, mutatva, hogy kéri a lekészítést. Gera elvállalta egyedül, de nem találta el a kaput.

Szalai le-, és Nikolics becserélése előre eltervezett volt. Érthető, mert Szalai kellőképp lefárasztotta a görög bekkeket (és így saját magát is), egész jó százalékkal (50 – kitűnően fejelő ellenfelekkel küzdve) nyerte meg levegőben megvívott párharcait. Megint nem fordult elő olyan helyzet, hogy a csapattársak Szalai „keze alá” tudtak volna dolgozni, helyzetet kialakítva a centernek – márpedig a középcsatár egyik legfőbb erénye, hogy igen jól érkezik.

A 68. percben beküldött Nikolicsnak jobban feküdt a helyzet: a gólszerzési kényszerben lévő, jobban kitámadó görögök védővonala mögött nagy terület adódott neki – más kérdés, hogy az egyetlen gólszerzési lehetősége szöglet után volt és csúnyán elpuskázta. Nikolics rendkívül aktív és harcos volt, InStat-indexe (202) Juhász Rolandé után a legmagasabb a magyar játékosok közül. Ugyanakkor hozzá kell szoknia ahhoz, hogy míg klubjában sok helyzete adódik (sokat ki is használ), a válogatottban jóval kevesebb lehetősége van, ezzel kell jól sáfárkodnia. Emlékezhetünk a bukaresti ziccerére is a vasárnapi mellett – ha a kettőből egyet belő, az minden bizonnyal plusz két pontot eredményez.

Ezúttal – nem úgy, mint a finnek ellen – nem a legjobb Gera Zoltánt láthattuk a pályán. A Fradi játékosa ezúttal is hajtott, de Papadopulosz és barátai között nem ficánkolhatott kedvére. Dárdai a mérkőzés előtt elmondta, Gera nem ellensége a válogatottnak, ha nem bírja, jelzi ezt a kispad felé. Gera most nem szólt, pedig láthatóan fáradt volt – ugyanakkor példamutató mentalitással küzdött. Lehet, hogy egy cserével meglepetést tudtunk volna okozni riválisunknak – a Gera, Simon Krisztián váltás (Simon jobbszélsőbe megy, Stieber a hamburgi posztjára, középre) tűnt volna nekünk logikusnak. Persze ember legyen a talpán, aki a megvillanásra bármikor képes Gerát le meri cserélni 0–0-nál a görögök ellen. Dárdai a finnek ellen sem hívta le, s tudjuk, mi lett az eredmény.

AMI TOVÁBBRA IS PROBLÉMA

Leginkább a helyzetkialakítás. Dzsudzsák Balázs a mérkőzés utáni villáminterjúban azt emlegette, hogy az utolsó – közvetlen lehetőséget kialakító – passzok megint pontatlanok voltak. A magyar válogatott tiszta helyzetet csak görög hibából (Manolasz elvétette Szalai passzát, így került Gerához a labda a meccs legszebb hazai támadása végén), illetve rögzített szituáció után (ez továbbra is erőssége Dárdai csapatának) alakított ki – igaz, nem is engedett tiszta helyzetet az ellenfélnek. A kevés lehetőségből sajnos most egyet sem sikerült gólra váltani.

A mérkőzésről készített grafikák megmutatják, hogy míg a görög válogatottnál voltak nagyon jól bejáratott passzutak (Sztafilidisz-Hrisztodulopulosz a bal szélen, Kone-Fetfacidisz-Toroszidisz háromszögelések a jobbon), a magyar nemzeti csapatban nem volt egyetlen olyan játékkapcsolat sem, amely a mérkőzés során legalább tízszer létrejött volna! A támadójátékot természetesen erősen korlátozza a merev, alakzattartó formáció – a szélső védők lehorgonyoznak hátul, keveset fut(hat)nak fel, így a szélsőjükkel is kevesebbet tudnak támadásban összejátszani, pedig a Dárdai alkalmazta 4–2–3–1 egyik erőssége pont ez a kapcsolat. A cél – a védekezés stabilitásának biztosítása – visszafogja az opciókat a támadójátékban.

Az őszihez képest továbbra sem tapasztalható előrelépés támadásépítésben – igaz, egy védekező specialistának tartott edző kiváló hátvédeket bevető csapata ellen kellett volna villogni –, Dárdai Pál továbbra sem ünnepelhetett a válogatott szakvezetőjeként meccsenként egynél több gólt. Ezzel a játékkal sokgólos mérkőzéseket nemigen fogunk látni – mondhatni, amíg a hátsó alakzat tartja a nullát, addig nincs baj…

MI JÖN EZUTÁN?

Június 13-án Finnország–Magyarország Eb-selejtező Helsinkiben. A nyári szünet után aztán két rendkívüli fontosságú meccs: szeptember 4-én Románia ellen itthon, majd 7-én Észak-Írország ellen Belfastban. A selejtezőket a feröeriek (október 8.) elleni hazai és a görögök (október 11.) elleni idegenbeli találkozóval zárja a csapat – ekkorra eldől, lesz-e még jelenése a pótselejtezőn.

A Görögország elleni 0–0-n nincs mit szégyellni, és Dárdainak igaza van – nem kell miatta magyarázkodni. A csoport második helyére valamivel csökkentek az esélyeink – az UEFA hivatalos oldala is a „Magyarország leszakadt” címmel adta ki meccsösszefoglalóját –, a harmadikra viszont ugyanolyan jók, mint eddig. A megváltozott körülményeknek és a felemelt Eb-létszámnak köszönhetően pedig ez azt jelenti: nem állunk rosszul.

Mindenki döntse el, félig teli vagy félig üres a pohár. Azt a Dárdai kapitányságával lejátszott mérkőzések alapján elmondhatjuk, hogy a közelmúlt legjobban szervezett és legjobban védekező magyar válogatottját láthattuk a selejtezőkön. Hogy mikor pattan ki az extra „támadó szikra”? Nos, erre még várnunk kell – és erre szükség lesz, ha a célt (legalább a csoport 3. helyének megszerzése) el akarja érni a nemzeti csapat. Visszakanyarodva a kezdéshez: úgy érezzük, inkább egy pontot szerzett a válogatott, mint elveszített kettőt.

Dárdai Pál az eredményességben és a futballracionalitásban hisz, reálisan méri fel kerete erejét és helyét a nemzetközi porondon. A válogatott játéka (csakúgy, mint Erwin Koemannál) ennek a leképezése. Realpolitik a pályán. Labdarúgó-romantikára Helsinkiben sem számíthatunk.

A három pontot viszont az erőviszonyok alapján megszerezhetjük. Ha ez megtörténik, akkor a csoport harmadik helye már közel kerül. A románok és az északírek ellen így pedig csak előre kellene figyelnünk.

Folytatás júniusban. Hogy látják az esélyeket?

EURO 2016, SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 0–0
Budapest, Üllői út, 22 000 néző. Vezette: Karaszjov (Averianov, Kalugin – oroszok)
MAGYARORSZÁG: Király G. – Fiola, Juhász R., Kádár T., Leandro – Elek Á. (Pintér Á., 70.), Tőzsér – Stieber Z., Gera, Dzsudzsák – Szalai Á. (Nikolics, 68.). Szövetségi kapitány: Dárdai Pál
GÖRÖGORSZÁG: Karnezisz – Toroszidisz, Manolasz, Papasztathopulosz, Sztafilidisz – Kone (Kacuranisz, 77.), K. Papadopulosz, Szamarisz – Fetfacidisz (Janniotasz, 77.), Athanasziadisz, Hrisztodulopulosz (Fortunisz, 69.). Szövetségi kapitány: Sergio Markarián