Román-magyar: Dzsudzsák megfeszül azért, hogy igazolja Dárdait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 16:44
A Dinamo Moszkvában játszó Dzsudzsák Balázs szerint mindenki pozitív irányba mozdult el, önbizalom növelő volt a játékosok számára, ahogyan Dárdai Pál szövetségi kapitány beszélt a keretről. Elmondása szerint előny lehet, hogy sokan vannak a tavaly Bukarestben vereséget szenvedő csapatból, akik nem akarják majd elkövetni ugyanazt a hibát. A 27 éves szélső szeretne rászolgálni Dárdai dicséretére.

„Pozitív a változás. Olyan visszhang volt a csapatoknál, játékosoknál, picit elmozdult mindenki a pozitív irányba – vélekedett erről már Dzsudzsák Balázs. – Önbizalom növelő volt, hogy a csapatról, a keretről beszélt, ezt megerősítette az elmúlt nap. Semmi olyan dolgot nem kért, amit nem tudtunk volna teljesíteni, ha tudjuk követni azt az irányvonalat, amelyet ő és a stábja kért, abból profitálhatunk, olyan lendületet hozott, amire alapozhatunk.”

„Lehet előny, hogy többen vagyunk ott a tavalyi csapatból, olyan élményekkel megyünk vissza, amire nem szívesen emlékezünk, lett új karaktere a csapatnak, ami talán nem jellemezte, a stáb olyan emberekkel bővült, akiktől bármilyen véleményt el lehet és kell fogadni, gondolok például Nyilasi Tiborra – tette hozzá a Dinamo Moszkva szélsője. – A tavalyi rosszul sikerült meccs volt, amit rögtön az elején elrontottunk, egy évvel tapasztaltabbak lettünk, még egyszer nem követjük el azokat a hibákat.”Dzsudzsák Balázs. – Önbizalom növelő volt, hogy a csapatról, a keretről beszélt, ezt megerősítette az elmúlt nap. Semmi olyan dolgot nem kért, amit nem tudtunk volna teljesíteni, ha tudjuk követni azt az irányvonalat, amelyet ő és a stábja kért, abból profitálhatunk, olyan lendületet hozott, amire alapozhatunk.”

„Lehet előny, hogy többen vagyunk ott a tavalyi csapatból, olyan élményekkel megyünk vissza, amire nem szívesen emlékezünk, lett új karaktere a csapatnak, ami talán nem jellemezte, a stáb olyan emberekkel bővült, akiktől bármilyen véleményt el lehet és kell fogadni, gondolok például Nyilasi Tiborra – tette hozzá a Dinamo Moszkva szélsője. – A tavalyi rosszul sikerült meccs volt, amit rögtön az elején elrontottunk, egy évvel tapasztaltabbak lettünk, még egyszer nem követjük el azokat a hibákat.”

„Pali megismételte a sajtótájékoztatót, a jelzőket. Csak azért, mert azt a jelzőt megkapta valaki, nem részesül semmiféle kiváltságban, nem teheti meg, hogy nem edz a héten, csak kijön a meccsre. Olyan terhet rakott rám, aminek igyekszem megfelelni, azért megfeszülni, örülök, hogy ő így látja, amivel engem illetett – mondta Dzsudzsák, akit Dárdai zseninek nevezett.

„A nyáron klubot váltottam, sikerült a beilleszkedésem – vette át a szót a Hamburghoz szerződő Stieber Zoltán. – Sok játéklehetőséget kapok, megérte a váltás. Az eredmények nem jöttek az elején, emiatt maradt bennem hiányérzet, de elégedett vagyok. Örülök, hogy a kapitány Huszti Szabolcshoz hasonlított, igyekszem olyan karriert befutni. A német vonallal erősödött a válogatott, igyekszem hozzátenni a magamét.”

Dárdainak már fejében van a csapat a „sumák románok” ellen

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26
Ezek is érdekelhetik