Válogatott: Dárdait kérdezzék, szeretne-e polgármester lenni - Csányi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 16:00
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke elmondta, az MLSZ korábban is hosszú távra szerette volna szövetségi kapitányának Dárdai Pált.

Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke azt mondta, ő négy pontot várt a románok és a feröeriek elleni két mérkőzésen, és ezt sikerült is megszerezni. A bukaresti játékkal elégedett volt, a keddi meccs viszont szerinte nehezen értékelhető. Hozzátette, a pálya talaja valóban nem volt jó, ezt saját tapasztalatból tudja, mert maga is elcsúszott, amikor részt vett a csapat edzésén. Mint mondta, Tórshavnban legalább annyira izgult, mint három nappal korábban a román fővárosban.

Dárdai jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „az MLSZ elnöksége eredetileg is hosszú távra szerette volna megnyerni a posztra, így a folytatásról, hogy szeretne-e polgármester lenni, őt kell megkérdezni”. A sportvezető ezzel a megjegyzéssel arra utalt, hogy a vasárnapi önkormányzati választásokon többen Dárdai Pál nevét írták rá a szavazólapra.

Legfrissebb hírek

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44
Ezek is érdekelhetik