U17-es válogatott: egygólos siker az írek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.06. 10:51
Az 1998-as születésű játékosokból álló U17-es magyar labdarúgó-válogatott a Telki-kupa nyitó mérkőzésén Dorogon egygólos győzelmet aratott Írország ellen. A Belvon Attila által irányított korosztályos együttes az Eb-selejtezőre készül.

Az mlsz.hu oldalon olvasható beszámoló szerint az első helyzet a magyar válogatott előtt adódott, az 5. percben Bíró Bence cselezte be magát a kapu előterébe, megtolta a labdát a kapus mellett, de egy visszazáró védő felszabadított. A 16. percben az írek is veszélyeztettek, Joshua Barrett került ziccerbe a balösszekötő helyén, de 10 méterről a bal alsó sarok mellé gurított. A 22. percben Barrett futott el a jobb oldalon, beadására Brandon Payne érkezett, de 9 méterről a kapu fölé lőtt.

A félidő második fele küzdelmes játékot hozott, de a támadók nem tudtak érvényesülni a jól megszervezett védelmek mellett.

Az 51. percben megszereztük a vezetést, a csereként beállt Szőke Dániel kapott labdát az ír tizenhatos előterében, majd egy igazítás után a bal felső sarokba csavart. A gól után veszélyesebbé váltak az írek, Demjén Patriknak többször is akadt dolga, egy-két bravúrt is bemutatva őrizte meg kapuját a kapott góltól.

A 64. percben Tömösvári Bálint járt közel a gólszerzéshez, de az írek kapusa a gólvonalon még elérte a kapura tartó labdát. A hajrához közeledve a vendégek sokat tettek az egyenlítő gól megszerzéséért, de a magyar védelem jól állta a sarat, így az eredmény nem változott, a mieink 1–0-ra megnyerték a találkozót.

„Örülök a győzelemnek, de nagyon sok hibánk volt a mérkőzésen, ezt el kell ismerni – értékelt a meccs után Belvon Attila. – Egyénileg is sokat hibáztunk, és a csapatrészek közötti összhang sem volt mindig az igazi, túl sok területet adtunk az íreknek, akik így forgatni tudták a játékot, és időnként uralták a középpályát. A jövőben abból kell kiindulnunk, hogy a labdaszerzésünkből minél gyorsabban érjünk el az ellenfél kapujához és fejezzük be a támadást. Feltűnő volt, hogy sok párharcot vesztettünk, a nagy akarat és elszántság helyenként kapkodó játékot eredményezett. A legfontosabb természetesen a győzelem, de bízom benne, hogy a következő mérkőzésekre játékban is sikerül feljavulnunk.”

U17-ES NEMZETKÖZI TORNA
TELKI-KUPA, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 1–0 (0–0)
Magyarország:
Demjén Patrik – Tóth Dávid, Tóth Bence, Szalai Attila, Gergényi Bence (Szalai András, 69.) – Vogyicska Bálint, Szabó Bence (Szőke Dániel, 34.), Bayer Bence (Bodrogi János, 74.) – Dragóner Filip (Tömösvári Bálint, 51.), Bíró Bence, Herjeczki Kristóf (Kerekes Krisztián, 68.)
Gólszerző: Szőke Dániel (51.)
A forduló másik mérkőzésén:
Szerbia–Málta 1–0

A TOVÁBBI PROGRAM
2. forduló
(augusztus 7., csütörtök)
Magyarország–Szerbia, 17.30, Üllő
Írország–Málta, 17.30., Telki
3. forduló (augusztus 9., szombat)
Szerbia–Írország, 15.30, Telki
Magyarország–Málta, 17.30, Telki

Legfrissebb hírek

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45
Ezek is érdekelhetik