Válogatott: a dánok után az albánokat, majd a kazahokat fogadjuk

Vágólapra másolva!
2014.03.03. 11:07
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a dánokkal játszunk május 22-én Debrecenben felkészülési meccset, és további két találkozóról is beszámolt az mlsz.hu.
Hétfő délelőtt Debrecenben Kósa Lajos, a város polgármestere, Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magyar válogatott május 22-én felkészülési mérkőzést játszik Dániával a hamarosan elkészülő Nagyerdei Stadionban. Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén döntött arról, hogy az NB I 19. fordulója átkerül a május 17–18-i hétvégére, a Magyar Kupa döntőjét pedig az eredeti időpontnál egy héttel később rendezik, május 25-én. Ez a változtatás lehetőséget biztosít rá, hogy az Európa-bajnoki selejtező sorozatra készülő magyar válogatott egy „extra” barátságos mérkőzést játszhasson, amelynek időpontja május 22-e, csütörtök lesz – írja az mlsz.hu. „A dán válogatott elleni összecsapást igazán méltó, impozáns környezetben, a hamarosan átadásra kerülő debreceni Nagyerdei Stadionban rendezik, így a válogatott 12 év után tér vissza a cívisvárosba (legutóbb 2002-ben, a fehéroroszok ellen, még az Oláh Gábor utcai stadionban játszott a hajdúsági megyeszékhelyen az együttes)” – fogalmaz a szövetség honlapja, amely további két összecsapásról is beszámolt. Június 4-én Albániát fogadjuk, míg június 7-én Kazahsztán lesz az ellenfelünk, ugyancsak hazai pályán.
Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51
Ezek is érdekelhetik