Válogatott: Bánfi a Marsra küldené a honi fociközeg több szereplőjét

Vágólapra másolva!
2013.11.18. 12:59
A korábbi 25-szörös válogatott hátvéd, Bánfi János szerint a magyar futball elmúlt évtizedeinek válságában mindig érdekalapú megoldások születtek, miközben a valódi folyamatokat nem tárták fel, hibásként csak a focigyár végtermékeire, a játékosokra mutogattak.

„Ha összefoglalnám a magyar futball elmúlt harminc évét és válságait, kudarcait, akkor azt állapíthatnám meg: mindig érdekalapú megoldások születtek a fordulópontokon. És amikor rámutattak a felelősökre, akkor nem a valódi hibákat, a mélyben zajló folyamatokat tárták fel. Vajon ismerjük az igazi problémákat, miközben mindig a futballgyár végtermékein verjük el a port? Az elmúlt harminc év felületességei eredményezik ezt, pedig nyitott szemmel járva pontosan kiderül, mitől lesz a magyar futballista olyan, aki jó szériák után simán hetet kap a jugóktól vagy nyolcat a hollandoktól" – a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

A tanári diplomával bíró volt válogatott futballista hozzátette: „A problémák mélysége egyszerűen rajtunk keresztül jelentkezett a futballpályákon. Baráti társaságban azt szoktam mondani: azzal kezdeném, hogy egyirányú repülőjegyeket vennék a Marsra, és nagyon sok futballszereplőt felültetnék arra az űrrepülőre. Gyerekekkel foglalkozó emberek szókincs nélkül modortalan focistákat fognak nevelni. Ez jelentős mértékben kultúra dolga is, aminek hiányában nálunk régóta nem képeznek európai szintű labdarúgókat. Talán majdnem mindegy is, hogy külföldi vagy magyar szövetségi kapitányt választanak. Limitált tudást és minőséget visz majd a pályára bármilyen jó taktikával is."

Legfrissebb hírek

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik