Válogatott: „Túl nagy vereség ez ahhoz, hogy ne mondjak le”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.12. 18:25
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott leköszönő szövetségi kapitánya a Hollandia elleni 8–1-es vereséget követően elmondta, túl nagy vereséget szenvedtünk ahhoz, hogy ne kelljen lemondania. A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy a csoport második helyére még mindig odaérhet a válogatott.

„Túl nagy vereség ez ahhoz, hogy ne kelljen lemondanom, így tartottam tisztességesnek. A mérkőzés utolsó tíz percében hoztam meg a döntésemet. Úgy éreztem, hogy ez az a meccs, amely után távoznia kell a kapitánynak” – nyilatkozta a hazaérkezést követően a Digi Sportnak Egervári Sándor, aki az Andorra elleni vb-selejtezőig mindenképpen folytatta volna a munkát, ha csak egygólos vereséget szenvedünk.Digi Sportnak Egervári Sándor, aki az Andorra elleni vb-selejtezőig mindenképpen folytatta volna a munkát, ha csak egygólos vereséget szenvedünk.

A leköszönő szövetségi kapitány úgy vélekedett, hatalmas volt a különbség a két csapat között, játékosai rengeteg hibát követtek el, amiben ő is felelős, és úgy érezte, hogy akkor tesz jót a válogatottnak, ha távozik posztjáról.

Egervári hangsúlyozta, bízik a játékosokban, valamint kiemelte, matematikailag még mindig elképzelhető, hogy a mieink a csoport második helyén végeznek.

Legfrissebb hírek

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
9 órája

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:11

A kapitány prófétai intelme és a futballozó oroszlánok – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:35

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Egervári Sándor: Nekem a lelkem fáj…

Magyar válogatott
2025.07.15. 07:02
Ezek is érdekelhetik