Válogatott: Szabics hétvégén már játszhat, alig várja a román meccset

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 17:48
A magyar labdarúgó-válogatott csatára, Szabics Imre felépült szeméremcsont-gyulladásából, a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, ha az edzője is úgy gondolja, a hétvégén a Sturmban már pályára léphet, és nem lesz semmi akadálya annak sem, hogy a jövő héten a válogatott rendelkezésére álljon.

„Hétfő óta a csapattal edzem. Nem érzek már fájdalmat, és ha az edzőnk is úgy gondolja, akkor hétvégén vállalni tudom a játékot a Sturmban. Nincs egészségi akadálya a pályára lépésemnek" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Szabics Imre, aki szeméremcsont-gyulladása előtt utoljára február 16-án játszott bajnoki mérkőzést, szombaton a Wacker Innsbruck ellen térhet vissza. A csatár elmondta, fizikailag is rendben lesz, így jó erőben érkezhet a jövő héten a válogatotthoz.

„A tíz-tizennégy napos kihagyás fizikailag ilyenkor nem sokat számít, mert a hathetes felkészülést végig tudtam csinálni, és az megfelelő alapot jelent. Ezért a hét végén már tudom vállalni a játékot, tegnap sikerült egy egymás közötti mini tornát megnyerni a csapatommal, vagyis a formámmal sincs gond, így jövő hétre, a válogatott meccs idejére is megfelelő állapotban leszek" – mondta Szabics, akinek tíz éve már volt hasonló sérülése, de akkor hosszabb időt vett igénybe a felépülése.

A 32. születésnapját éppen március 22-én ünneplő támadó kérdésünkre a jövő pénteki Románia elleni vb-selejtezőről is szót ejtett: „Alig várom már a meccset, már csak azért is, mert a születésnapomra esik. Szép ajándék lenne a győzelem. Az persze sajnálatos, hogy most már biztosan zárt kapuk mögött kell játszanunk, hiszen a közönség lelkileg erőt adhatott volna, de fel voltunk készülve, hogy nézők nélkül kell játszanunk, így ez nem befolyásolhatja a teljesítményünket.”


A MAGYAR VÁLOGATOTT 2013-AS PROGRAMJA
2013. február 6.
Magyarország–Fehéroroszország (Belek)
felkészülési
1–1
2013. március 22. Magyarország–Románia (zárt kapuk mögött)
vb-selejtező
2013. március 26. Törökország–Magyarország vb-selejtező
2013. szeptember 6. Románia–Magyarország vb-selejtező
2013. szeptember 10. Magyarország–Észtország vb-selejtező
2013. október 11. Hollandia–Magyarország vb-selejtező
2013. október 15. Magyarország–Andorra vb-selejtező

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik