Ligaválogatott: kockázatos, ezért elmarad az egyiptomi túra

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 13:39
null
Egervári és a ligaválogatott nem utazik Egyiptomba
Az Egyiptomban kialakult belpolitikai helyzet miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség kockázatosnak ítélte meg a ligaválogatott utazását, ezért elmarad a túra – számolt be róla az mlsz.hu.

Az utóbbi napokban kiéleződtek a politikai feszültségek az észak-afrikai országban: hírügynökségi jelentések szerint pénteken az alkotmánytervezet és az államfő jogköreit kiszélesítő rendelet ellen százezrek tiltakoztak országszerte az ellenzéki erők hívei közül, szombaton pedig mintegy ötvenezer ember vonult utcára Kairóban, hogy Mohamed Murszi egyiptomi államfő mellett tüntessen. Az alkotmánytervezetet várhatóan december közepén bocsátják népszavazásra, ebben az időszakban országszerte további belpolitikai feszültségekre, megmozdulásokra lehet számítani, melyek kimenetele pillanatnyilag bizonytalan.

A Magyar Labdarúgó-szövetség az előkészítés során folyamatos, napi kapcsolatban volt a Külügyminisztériummal. A minisztérium szerint a korábban rendelkezésre álló információk alapján nem volt akadálya a kiutazásnak. Ennek ellenére, a legfrissebb hírek ismeretében, az MLSZ vezetősége megvizsgálta a kialakult körülményeket, s ezek alapján úgy ítélte meg, hogy a legkisebb kockázatot sem érdemes vállalni az edzőtáborozással, ezért biztonsági okokból lemondja a ligaválogatott egyhetes túráját, melynek során a csapat két nemzetközi mérkőzésen szerepelt volna.

A hétvégi mérkőzéseket követően a ligaválogatott több kerettagja is kisebb-nagyobb sérüléséről tájékoztatta a szakmai stábot. A Nemzeti Sport információja szerint egyéb okok miatt Mészáros Norbert és Elek Ákos sem tud részt venni az összetartáson. Egervári Sándor szövetségi kapitány az ismertetett helyzetre való tekintettel azonban már nem küldött meghívót a biztonsági tartalékoknak.

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
8 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
17 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik