Nyolc „német” török a magyar válogatott ellen

A második világháború utáni, szinte kiürült nyugatnémet munkaerőpiac feltöltésére államközi egyezményeknek köszönhetően 1961-től, az úgynevezett vendégmunkás (gastarbeiter) program keretén belül temérdek török áramlott a szövetségi köztársaságba. Számuk 1973-ban elérte a 2.6 milliót. Az elmúlt évtizedekben tovább nőtt a németországi törökök száma, amelyet immár a statisztikusok akár hárommilliósra is becsülnek, beleértve az első, a második és a harmadik generációs törököket. A török labdarúgás azonban nagyon sokáig alig profitált a kétségtelenül egyre erősebb német szálból.

Az első jelentős változást két, a Bundesligában szereplő török futballista, Ilyas Tüfekci és Erdal Keser meghívása jelentette a török válogatottba. A kettősséget jelezte, hogy a már 1978-tól a török korosztályos válogatottakban szerepelt, isztambuli születésű, de 11 éves korától Nyugat-Berlinben élt csatárt szülőhazájában török szokás szerint az első nevén, Ilyasként, az NSZK-ban a családi nevén, Tüfekciként emlegették.

Újabb fontos változást jelentett 1984: a vb-ezüstérmes német szövetségi kapitány, Jupp Derwall – Bundesliga-klubok ajánlatait visszautasítva – a Galatasaray kispadjára ült le. Derwall sikereket ért el a Galatával (bajnok és kupagyőztes is lett), de még fontosabb, hogy német edzésmódszereket vezetett be, s tanított meg az edzői pályára készülő játékosainak. Köztük volt a török futball két későbbi sztáredzője, Fatih Terim és Mustafa Denizli is. Az egyre tőkeerősebb török labdarúgásba Derwall után (még játékosként) olyan csillagok szerződtek az NSZK-ból, mint Harald „Toni” Schumacher. Az elmúlt húsz évben a Fenerbahçét négy német edző is irányította vezetőedzőként: Holger Osieck, Joachim Löw, Werner Lorant és Christoph Daum.

1987-ben úgy festett, Derwall átveszi a török válogatottat, de egészségi problémái miatt inkább visszavonult. 1990-ben mégis német edző került a nemzeti tizenegy élére: Sepp Piontek. Ő rakta le annak a válogatottnak az alapjait, amely aztán Fatih Terim vezetésével kijutott az 1996-os Európa-bajnokságra. Abban a generációban már fontos szerepet játszottak a „gastarbeiterek” gyermekei. Miközben a török apától született Mehmet Scholl a német válogatott egyik ékessége lett, a törökök még „csak” az NSZK-ban született, vagy ott felnőtt, de a Bundesligáig el nem jutott, hazaszerződött játékosokra építettek. Ilyen volt Tayfun Korkut (a mostani válogatott egyik pályaedzője), Oguz Çetin és Ogün Temizkanoglu. A négy évvel későbbi, a 2000-es Európa-bajnokságon szerepelt keretbe két újabb németországi török került be: Tayfur Havutçu és Ümit Davala.

A 2002-es világbajnoki keret kijelölése új fejezetet nyitott: három évvel azt követően, hogy egy németországi török (Mustafa Dogan) a repatriálása után, egyébként a Fenerbahce együtteséből a német válogatottba került be, először volt nagy tornán alapember a török válogatottban egy olyan futballista, aki aktuális német sztárcsapat vezéregyéniségeként csillogott. (Kicsit konkrétabban: aki befért volna a német válogatottba.) Yildiray Bastürk az abban az évben BL-döntős, bajnoki és kupaezüstérmes Bayer Leverkusen egyik legnagyobb sztárja volt, Michael Ballack mellett. Bastürk már az NSZK-ban született, soha nem is játszott török klubban.

Tíz év nagy idő, azóta felnőtt egy újabb generáció. S immár minden korábbinál nagyobb szerepet játszanak a németországi születésű törökök a „félholdas” válogatottban. A 2011–2012-es idényben a spanyol bajnok Real Madridban három németországi török játszott: Hamit Altintop, Mesut Özil és Nuri Sahin. Az első kettő Gelsenkirchenben, a harmadik az onnan nem túl messzi Lüdenscheidben született. Az elsőnek (és ikertestvérének, Halilnak) nem ajánlották fel a német válogatottságot, így a törököknél játszik. A másodiknak felajánlották, elfogadta, nem is nagyon kedvelik a törökök. Édesapja nemrégiben egy török lapnak azt mondta, vannak törökök a német parlamentben, akadnak török származású egyetemi professzorok Németországban, a fia pedig a német válogatottban játszik, ettől még büszke arra, hogy török származású. Nuri Sahin is büszke, sőt még inkább büszke. „Szeretem Németországot, de a szüleim törökök, s én is így érzek. Ezért választottam a török csapatot” – mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában.

Özil azt mondta a 2010 őszi német–török mérkőzés előtt: „Nekem az volt természetes, hogy a német válogatottat válasszam. Harmadik generációs török vagyok, itt születtem, itt nőttem fel. Büszke vagyok arra, hogy a német válogatottban játszhatok.”

Nem Özil az egyetlen török, aki a Nationalelfet választotta: Serdar Tasci (vagy Ilkay Gündogan, aki egyébként éppen úgy gelsenkircheni születésű, mint Özil és az Altıntop ikrek) ugyancsak a DFB-nek mondott igent.

Gündogan esete különösen pikánsnak számított: 2010 őszén versengett érte az akkor még Guus Hiddink által irányított török válogatott, s a német. Gündogan maradt annál, amelyben korosztályos éveit töltötte: a németben. Ha nem is játszott, de ott volt a nyári Európa-bajnokságon a német keretben.

Ugyanakkor a Budapestre készülő török keretben vannak olyan futballisták, akik – miután a német korosztályos válogatottban sikeresek voltak –, török mezt viselnek az A-válogatott mérkőzéseken. Ilyen a Bayern München nevelése, a bajor „fővárosban” született Mehmet Ekici, aki immár a Werder Bremen tagja. A németekkel világbajnoki harmadik volt az U17-es korosztályban. Ömer Toprak a 2008-as, csehországi U19-es Európa-bajnokságon (amelyen a magyar válogatott negyedik lett) kontinensbajnoki címet nyert, maga is játszott a házigazdák ellen megnyert döntőben, sőt Sisa Tibor csapata ellen is. A Budapestre készülő keretben nem kevesebb, mint nyolc olyan futballista szerepel, aki Németországban született és nőtt fel: Hamit Altintop, Hakan Balta, Mehmet Ekici, Hasan Ali Kaldirim, Nuri Sahin, Sercan Sararer, Ömer Toprak és Tunay Torun.