Futsal: az argentinokkal kezd vasárnap Brazíliában a válogatott

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2011.10.15. 07:10
Címkék
A Frank Tamás vezette magyar válogatott Argentína ellen kezdi meg a szereplését a futsal Grand Prix-n – adta hírül az mlsz.hu.

Futsalválogatottunk csütörtök este utazott el Brazíliába, ahol vasárnap már pályára is lép a Grand Prix-n – a mieink első ellenfele az argentin együttes lesz. A csapat programja igen zsúfolt, nyolc nap alatt hat mérkőzés vár rá: a vasárnapi nyitómeccs után hétfőn Mozambik, kedden Csehország ellen szerepel a gárda.

A csoportok első két helyezettjei a felső ágon, vagyis a nyolcaddöntőkben folytatják a viadalt, a harmadik és a negyedik válogatott pedig az alsóházba kerül. A torna összes résztvevője hat-hat találkozót játszik a viadalon.

A magyarok ezzel az eseménnyel már a december 14–18. közötti győri vb-selejtezőre készülnek, amelyen az orosz és a kazah válogatott mellett egy előselejtezőből érkező ellenféllel küzdenek meg a továbbjutásért.

„Kiemelt terhelés vár az együttesre, de igyekszem úgy összeállítani az egyes meccseken, hogy minden játékos tudjon eleget pihenni – mondta Frank Tamás az mlsz.hu-nak. – Ez a keret már közelít ahhoz, amely részt vesz majd a vb-selejtezőn, ám a győri tornáig még be lehet kerülni a csapatba, ahogyan ki is lehet kerülni belőle. A keretet úgy állítottam össze, hogy életkor szerint is kiegyensúlyozott legyen: szerepelnek benne fiatalabb játékosok, de tagja például Tóth Szabolcs is, aki a pályán kívül is nagy segítségemre van a munkám során. Erős mezőny jött össze, ezért bármelyik ágra is kerülünk a csoportkör után, olyan mérkőzéseket játszunk a következő bő egy hétben, amelyek sokat segíthetnek a vb-selejtezőre való felkészülésben."

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gremsperger Gábor (FC Hommel), Balázs Zoltán (Rába ETO)
Mezőnyjátékosok: Dróth Zoltán (Rába ETO), Sivák Péter (Colorspectrum Aramis), Harnisch Ákos (Rába ETO), Lódi Tamás (Rába ETO), Gyurcsányi Zsolt (Rába ETO), Németh Péter (Colorspectrum Aramis), Simon Zsolt (Cső-Montage), Tóth Szabolcs (Colorspectrum Aramis), Trencsényi János (MVFC-Berettyóújfalu), Lovas Norbert (MVFC-Berettyóújfalu), Csopaki István (Rába ETO), Simon Ádám (Cső-Montage)

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05

A listavezető Veszprém nyerte meg a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 19:34

Futsal MK: a férfiaknál Veszprém–Berettyóújfalu, a nőknél TFSE–DEAC döntő lesz

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:28

Nemcsak a veszprémi meccset, válogatott kapusát is elvesztette a címvédő Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 20:35

A Kecskemét legyőzte az Újpestet a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 21:30
Ezek is érdekelhetik