Vb 2014: „Jobbra számítottam” - Juhász Roland nem örül a hollandoknak

Vágólapra másolva!
2011.07.30. 22:53
Címkék
Juhász Roland, a magyar labdarúgó-válogatott középhátvédje nem repesett az örömtől, meghallva a 2014-es világbajnoki selejtezők beosztását: a mieink, mint ismeretes, Hollandiával, Törökországgal, Romániával, Észtországgal és Andorrával kerültek egy csoportba.

„Bevallom, így, hogy a harmadik kalapból várhattuk a sorsolást, valamivel jobbra számítottam. Nem mondom, hogy kellemesebb ellenfelekre, mert a mai futball már annyira kiegyenlített, hogy senki ellen sem lehet biztosra menni, nekünk kiváltképp nem, de meglehetősen erősnek tűnik a csoport. Hollandia természetesen kiemelkedik, a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg nemrégiben. A spanyolok mellett egyébként az oranjét akartam elkerülni. Mögötte lesznek körbeverések, nagy tülekedés várható, szerintem a második helyért harcban lehetünk” – nyilatkozta Juhász a Nemzeti Sportnak.

 

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
1 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
1 órája

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik