Megemlékezés: emléktáblát avattak Varga Zoltán tiszteletére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.21. 13:15
Emléktáblát avattak kedden a XIV. kerületben Varga Zoltán labdarúgó olimpiai bajnok tiszteletére. A Ferencváros néhai kiválósága tavaly áprilisban hunyt el azt követően, hogy összeesett egy öregfiúk-mérkőzésen.

Az eseményen részt vett Csomós Miklós, Budapest sportért felelős főpolgármester-helyettese, Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere, valamint Takács Tibor, a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Az emléktábla avatásán számos híres játékos, színművész és zenész emlékezett a korábbi kiváló labdarúgóra.

„Varga Zoltán a Ferencváros, de egyben a nemzet sportolója is volt, mert aki a Fradinak szurkolt, az Magyarországért is szorított" – mondta Csomós Miklós.

Papcsák Ferenc beszédében kitért rá, a családdal egyeztetve döntöttek úgy, hogy azon a pályán állítanak márvány emléktáblát Varga Zoltán tiszteletére, amelyen tavaly élete utolsó futballmérkőzését játszotta.

Varga Zoltán 2010. április 9-én a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben összeesett, és a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét. A magyar válogatottban 12-szer szereplő játékost az FTC Labdarúgó Zrt. és a Ferencvárosi Torna Club, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó-szövetség a saját halottjának tekintette.

Varga Zoltán 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt nemzeti csapatunkkal. A Ferencvárosban 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53-szor volt eredményes. 1968-ban külföldre távozott, s a német Hertha BSC játékosa lett. Később az Aberdeen, az Ajax Amsterdam, a Borussia Dortmund és a Gent együttesét is erősítette.

Játékos-pályafutása után biztosítási ügynökként, majd a kölni főiskola elvégzését követően trénerként dolgozott. Magyarországon többek között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, Diósgyőrött és Győrött edzősködött.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik