Dárdai a hazatérésről: Ha eljön a pillanat, csöng a telefon

– Az aktív futball utáni életben edzőként, menedzserként, netán tulajdonosként tevékenykedne?
– Edzőként. Ez áll hozzám a legközelebb. Még két és fél, három év és meglesznek a papírjaim.

– Korábbi játékostársai, Király Gábor létesítményt, Illés Béla és Halmai Gábor futballakadémiát üzemeltet Szombathelyen. Önnek nincs ilyen irányú elképzelése?
– Nem vagyok otthon, ahhoz meg nem adom a nevem és a pénzem, hogy a távollétemben ne úgy történjenek a dolgok, ahogyan én szeretném.

– Edzőként sincsen itthon...
– Nem, bár otthon kezdtem az edzői tanfolyamokat, s otthon is fejezem be a pro licenccel. Talán Németországban előbb megszereztem volna a papírokat, de ez most lényegtelen. Ami viszont fontosabb, hogy a képzés színvonala itt is, ott is egyformán jó. Hallottam otthonról hangokat, hogy a magyar módi biztosan más, ám ez nem igaz! Csak éppen a tanfolyamok elvégzése után Németországban kellene dolgozni.

– Ezt hogy érti?
– Nem a képzésen csúszik el a program.

– Hanem hol?
– A német gyereknek a születése után a párnája alá teszik a labdát. Átvitt értelemben persze. De megszerettetik vele, míg a magyar gyerek elmegy mellette. Lássuk be, hat-hétévesen már mínuszban vagyunk. Ezzel nehéz mit kezdeni, mert ez egy folyamat eredménye. Hogy egy kellemetlen kérdést feltegyek: nem tudom, kiknek az érdeke volt szétverni a magyarországi futballt?

– Nem biztos, hogy tudatos volt, csak így alakult. A rendszerváltozás időszakában a problémák között nem a futball volt az első.
– Nem politizálok, de a labdarúgás helyzetét a következő példával szoktam jellemezni: Puskásék idejében még grundok voltak, míg az én időmben, amikor kissrác voltam, a dühöngőkben volt presztízse a játéknak. Várnod kellett, hogy kihívhasd a győztest. Aztán egyre kevesebb csapat játszott, majd már ritkábban fociztak, egyszer csak eltűntek a csapatok, s az öcsémmel azon kaptuk magunkat, hogy csak ketten egyérintőztünk. Itt-ott kibújt a gaz az aszfalt repedésein, aztán már nemcsak gaz volt, hanem eldobott injekciós tűk is... Később – legjobb esetben – játszóterek épültek, a dühöngők végleg bezártak. Én így vezetem le a magyar futball hanyatlását, aminek az is a következménye, hogy mára a válogatott meccseket kivéve eltűntek a nézők, s nagyon nehéz lesz őket visszacsalogatni.

– A magyar futball hanyatlásáért gyakran a sajtót is felelőssé teszik, meg azért is, hogy nagy terhet rak a játékosok vállára. Mi erről a véleménye?

– A jelenlegi sajtóval nincsen semmi baj, igaz, korábban volt szennylap a piacon. De Németországban is van szemét, más kérdés, hogy nem csámcsognak rajta, hamar leveszik a napirendről, mert a szponzor megunná, hogy a rossz hírű sportágba tegye a pénzét. Mert a félreértések elkerülése végett jó, ha tisztázzuk: a labdarúgás nemcsak azért van, hogy a játékosok jól keressenek, hanem hogy működjön a futballbiznisz.

– Dárdai Pál miként tudná segíteni a magyar labdarúgás felemelkedését?
– Jelenleg semmiben.

– Hogy-hogy?
– Nem ajánlgatom magam senkinek, otthonról pedig nem kerestek meg. Nem csörgött a telefonom. Tehát innentől kezdve filozofálhatunk arról, mi lenne ha, de én ezt nem szeretem.

– Talán azért nem keresik, mert tudják, hogy Berlinben él, ide köti az egzisztenciája. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem ad egyértelmű életjelet az új MLSZ-vezetésnek, hogy ha hívják, jön.
– Valóban a német fővároshoz köt az egzisztenciám, de nemhogy senki sem keresett meg, hogy menjek haza, fel sem hívtak. Egyébként édesapámnak se volt stílusa a kuncsorgás.

– Hangsúlyozom, én kezdeményeztem a beszélgetést, míg ön azok után, hogy nem keresték itthonról, akár okafogyottnak ítélheti az interjút, de én azért folytatnám.
– Rendben, de a jelenlegi hazai szerepvállalásom nem aktuális.

– Mit csinál Berlinben?
– Az amatőröknél játszom és szakmai kérdésekkel is foglalkozhatok. Fiamat, Palkót ügyesnek tartják, hétfőnként van a tehetséges fiataloknak egy összetartásféle. Majd elszorul a szívem, amikor fehér mezben látom, de nem vesszük fel a német állampolgárságot, pedig nem ütközne nehézségbe. Feleségemmel magyarnak neveljük a gyerekeket. Azt azért ne várja tőlem senki, hogy vigyem haza, meg a kisebbeket, s a játékot Mázaszászváron vagy Kozármislenyben folytassák. De visszatérve a szakmára, látok rá esélyt, hogy a Bundesligában edző legyek, s ezzel elérjek egy szintet. Ám nem akarok végleg Németországban letelepedni.

– Akkor, akár... ...de nem folytatom.
– Ne is! Ha eljön a pillanat, csöng a telefon.