Válogatott: Fáradtnak éreztem magam - Rudolf Gergely

Vágólapra másolva!
2011.02.09. 20:25
Címkék
Kétgólos (2–0) győzelmet aratott Dubaiban a magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Azerbajdzsán ellen. Első gólunkat a 37. percben Rudolf Gergely szerezte, aki a mérkőzés utáni nyilatkozatában elárulta: fáradtnak érezte magát a találkozón.
„Éreztem az üres területet, Gera Zolitól jó labdát kaptam, sikerült az átvétel, amivel a kapust is becsaptam – elevenítette fel az első gól születésének körülményeit a Sport1 Tv-ben a magyar gólszerző. – Fáradtnak éreztem magam, ami az utazás miatt volt. Megnyugtató, hogy nyertünk, de a lényeg most az volt, hogy együtt lehetett a csapat. A pályán és azon kívül is megértjük egymást, ez jó jel, bízunk a hollandok elleni pontszerzésben.”
Legfrissebb hírek

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
3 perce

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
4 perce

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
6 perce

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
20 perce

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
23 perce

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
49 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
50 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik