Válogatott: A világranglista is mutatja, jó úton járunk - Egervári

Vágólapra másolva!
2011.02.03. 13:41
Címkék
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a 37. helyre lépett előre a magyar labdarúgó-válogatott a FIFA hivatalos világranglistáján. Az együttes tavaly augusztusban még a hatvankettedik volt, így látványos a fejlődés. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint ennél csak az fontosabb, hogy a selejtező során hányadik helyen végez a csapat.

„Egyre inkább mérvadónak tekinthető ez a lista, hiszen a selejtezők előtti erősorrendet is ennek alapján állapítják meg – mondta a Nemzeti Sportnak a legfrissebb FIFA-világranglistával kapcsolatban Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Ez jó értékmérő, de csak pillanatnyi összehasonlítást nyújt. Az igazi persze az, ha a csapat kijut egy nemzetközi tornára, amely nyilván fontosabb is, mint hogy éppen milyen listán hányadik helyet foglal el. Akkor lennék igazán boldog, ha végre elfogultan, érzelmi alapon szurkolhatnánk egy-egy ilyen esemény kapcsán.”

„Amellett, hogy ez a ranglista jó visszajelzés, sokkal fontosabb a csoportban elfoglalt helyünk és a pontjaink száma – latolgatta Egervári Sándor. – Persze van összefüggés, mert ha sikeresek vagyunk a selejtezőben, előrébb lépünk a listán is. Amikor átvettem a csapatot, a hatvankettedik volt, és ez most látványos előrelépésnek tekinthető. Viszont nemcsak a csapat sikerét tükrözi, hanem a magyar labdarúgásban uralkodó folyamatokat is. Sok változás indult meg a futballban, és ez is visszajelzés, hogy előre megyünk, nem pedig visszafelé. Biztosan lesznek majd zökkenők, de a lényeg, hogy tartósan fejlődjünk.”

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
7 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
7 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik