U17: a második meccsen is vereség a horvátoktól

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2011.02.17. 16:38
Címkék
Az Európa-bajnoki selejtezők elitkörére készülő magyar U17-es válogatott csütörtökön délelőtt lejátszotta második horvátországi felkészülési mérkőzését is a házigazdák ellen. Az Umagban megrendezett összecsapáson kiegyenlített mérkőzést játszott a két csapat, a horvátok az utolsó húsz percben szerzett két találattal 2–0-ra nyerni tudtak.

Bene Ferenc szövetségi edző együttese szervezettebben, pontosabban játszott, mint a két csapat keddi mérkőzésén, a jó iramú, színvonalas összecsapás végig egyenlő erők küzdelmét hozta. Együttesünk előtt több nagy gólszerzési lehetőség is adódott a találkozó során, a helyzetek kihasználásával azonban nem volt szerencsénk, míg a házigazdák a meccs hajrájához közeledve két jól eltalált távoli lövéssel kétgólos előnyre tettek szert, és 2–0-ra megnyerték a mérkőzést.

A mieink a Banai Dávid – Csató Martin (Eperjesi Gábor, 41.), Zsirai Martin (Kelemen Márk, 65.), Szilvási Péter, Zámbó Dániel – Halmai Ramon, Farkas Aurél, Pintér András – Szécsi Márk, Szenes Bence (Barcsay Márk, 55.), Bese Barnabás (Prosser Dániel, 65.) összeállításban szerepeltek a találkozón.

„El kell ismernünk, hogy előző mérkőzésünkön fölényben játszott a hazai együttes, a mai találkozó azonban kiegyenlített volt, ezúttal felkészültebb, szervezettebb futballt játszottunk, alkalmazkodni tudtunk a nemzetközi élvonal iramához – értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc. – A támadójáték továbbra sem volt elég hatékony, és az utolsó húsz percre elfáradtunk, ekkor kaptuk a gólokat is. A horvát válogatott Európa élvonalába tartozik, öt-hat játékosuk már a felnőttbajnokságban szerepel, a találkozókon érezhető volt, hogy ebből a szempontból jelenleg előttünk járnak. Összességében nagyon sok hasznos tapasztalattal járt a két összecsapás, hiszen a játékosok a saját bőrükön érezhették, mit jelent a nemzetközi élfutball ritmusában mérkőzéseket játszani.”

Válogatottunk következő felkészülési mérkőzéseit március elején vívja a fehéroroszokkal.

Legfrissebb hírek

KS-ajánló: „Benned a létra” – Kárpáti Zoltán kiállítása

Képes Sport
16 perce

Férfi kosár Eb: triplaeső a finnektől, először jutott elődöntőbe az északi csapat

Kosárlabda
17 perce

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 perce

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
30 perce

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
32 perce

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
41 perce

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
46 perce

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
56 perce
Ezek is érdekelhetik