Grosics Gyula születésnapja, 85 éves a Fekete Párduc

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.04. 10:18
null
Grosics Gyula megtiszteltetésnek tartaná, ha beválasztanák a Nemzet Sportolói közé (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A 85. születésnapját pénteken ünneplő Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa gyerekként csatár szeretett volna lenni. A Fekete Párducnak nevezett labdarúgó kiváló reflexével, magabiztos labdafogásával és remekül időzített kifutásaival a világ legjobb kapusainak sorába emelkedett. Tagja volt a legendás Aranycsapatnak, amely 1953-ban az „Évszázad mérkőzésén" 6:3-ra legyőzte a – brit csapatokat nem számítva – addig hazai pályán veretlen angol válogatottat a londoni Wembley Stadionban.

„Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem" – mondta a távirati irodának az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes labdarúgó, aki már 14 évesen bemutatkozott a felnőttek között szülővárosa, a Dorog színeiben.

Arra a kérdésre, hogy elcserélné-e ötkarikás győzelmét a világbajnoki címre, igennel válaszolt.

GROSICS GYULA – NÉVJEGY

Született: 1926. február 4., Dorog
Posztja: kapus
Válogatottság: 86 (három vb-n szerepelt)
Klubjai játékosként: Dorogi AC, MATEOSZ, Bp. Honvéd, Tatabánya (390 bajnoki mérkőzésen szerepelt), Ferencváros (2008-ban, 82 évesen)

Klubjai edzőként: Salgótarjáni BTC, Tatabánya, KSI, Kuvait
Legjelentősebb eredményei játékosként
a válogatottal:
olimpiai bajnok (1952, Helsinki), világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc), Európa-kupa győztes (1953)
A Budapesti Honvéddal: háromszoros magyar bajnok
Kitüntetései
Halhatatlanok Klubjának tagja (1994)
MOB Olimpiai Érdemérem (1995)
Az évszázad legjobb magyar kapusa (1998)
Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1993)
Dorog díszpolgára (2001)

„1952-ben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vb-döntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk" – mondta Grosics, aki jelenleg is követi a futballt, de már csak televízióban, mert egészségi állapota ezt teszi lehetővé.

A Fekete Párducként ismert sportember egészségével kapcsolatban elárulta, hogy nem dicsekedhet, panaszkodni pedig nem akar. Elmondása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, amely megsértette a tüdejét. Utána ötször lyukadt ki a tüdeje, s emiatt két éve hosszú ideig kezelték kórházban.

„A rekeszizmot húzták rá a problémás területre. Azóta nincs gondom vele, csak a légzésem vált nehezebbé, már egy apró séta is kifáraszt. Minden héten vizitre kell járnom, illetve vissza kell fognom magam, mert veszélyes lehet az egészségemre a sok közszereplés" – mondta Grosics.

A Dorogon született, 86-szoros válogatott kapus óriási megtiszteltetésnek tartaná, ha beválasztanák a Nemzet Sportolói közé. Amint azt mondta, szavakkal nem kifejezhető, hogy mit érezne, ugyanakkor hozzátette, nem akarja beleélni magát ebbe a helyzetbe, inkább nyugtával dicséri a napot, mert korábbi jelöltségei során nem került be a kiemelkedő társaságba.

A játékosként elért kiváló eredményei mellett arra is nagyon büszke, hogy Budapesten iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla. Hozzátette, amikor ennek jelentőségébe belegondol, akkor elsősorban azokra emlékezik, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen pályafutása legyen, külön kiemelve a szüleit.

„Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, amire öregkorában szívesen gondol vissza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért" – mondta Grosics, akinek életéről dokumentumfilmet forgattak, a mű díszbemutatójára hétfőn kerül sor Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő jelenlétében.

85 ÉVES A FEKETE PÁRDUC
    

 

 MOZIBA KERÜL A GROSICS-FILM
 
   

 

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
7 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
7 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik