A hungáriás Konrád II Tökölin is túltett

A súlyos sérülést szenvedő Szalai Ádám helyett az azeriek elleni felkészülési meccsre behívott, s annak második félidejében pályára is küldött Tököli Attila 2004. február 21-én, vagyis csaknem napra pontosan hét évvel ezelőtt húzta magára legutóbb a címeres mezt. Ilyen hosszú szünetet nem sokan tartottak a magyar futball történetében a válogatottban – e labdarúgókat kíséreltük meg csokorba szedni.

A lista korántsem teljes; elsősorban a nagyobb neveket gyűjtöttük ki, akik legalább 10 alkalommal játszottak a legjobbak között.

Kezdjük mindjárt egy „kétszeres" kivétellel: egy kevésbé ismert kapussal, Fehér Ferenccel, aki 1922-től 1930-ig összesen 9 alkalommal őrizte a nemzeti tizenegy hálóját. Hat év telt el a hetedik és a nyolcadik fellépése között, s ezen időszak alatt – többek között – Zsák Károly, Fischer Lajos, Weinhardt Ferenc, Amsel Ignác, Beneda Mihály és Aknai János is előtte volt a rangsorban.

Szintén hat esztendőt hagyott ki a válogatottban a világbajnoki ezüstérmes balszélső, Kohut Vilmos (válogatott 1925–38 között, 26 meccs/14 gól), akit 1932 áprilisa és 1938 júniusa között mellőztek a kapitányok. Véletlenül sem hajlott kora miatt, sokkal inkább azért, mert nem volt szem előtt: 1933-ban az Olympique Marseille-be igazolt – Dietz doktor onnan válogatta be 1938-ban a vb-keretbe.

Schlosser Imre (1906–27, 68/59) „csupán" négy és fél évet mulasztott, ám ő már jócskán túl volt a zenitjén – és néhány év külföldi edzősködésen is –, amikor 36 évesen reaktiválták a nemzeti csapatban.

1956. július 15-én ismét feltűnt a válogatottban Szusza Ferenc (1942–56, 24/18), az újpestiek gólzsákja, akit a debütáló szakvezető, Bukovi Márton négyéves szünet után hívott meg. Musztáng hiába talált be a második félidőben a lengyeleknek (4:1), ezt követően már sohasem számítottak rá a legjobbak között...

Ugorjunk egy nagyot! A hetvenes-nyolcvanas években nem egy klasszis képességű labdarúgót felejtettek el hosszú időre, aztán fedeztek fel újra a szövetségi kapitányok.

Müller Sándornak (1970–82, 17/1) gyakorlatilag háromszor (!) kezdődött el a válogatott karrierje: 1970-es bemutatkozása után legközelebb 1974-ben játszott ismét, majd 1975 nyarától ennél is többet hagyott ki, fél évtizedet. Az egykori klubtárs, a Vasas-idol Mészöly Kálmán kapitánykodása alatt azonban kirobbanthatatlan volt a válogatottból, végigjátszotta az 1982-es vb-t megelőző selejtezőket, és kétszer pályára lépett a Mundialon is.

Póczik József (1974–83, 14/4) 1979 októberében ötéves pauza után került vissza a legjobbak közé, de rajta is túltett Gyimesi László (1978–88, 12/1), aki 1984 márciusában öt és fél éves mellőzés végére tett pontot, góllal (Jugoszlávia 1–2).

Mészáros Ferencet (1973–88, 29/0), a népszerű Bubut egykori válogatottbeli csapattársa, a szövetségi kapitányként éppen 50 százalékos mérleget felmutató Bálint László állította a gólvonal elé 1988. május 10-én Dánia ellen (2–2). Az 1982 után megint csatasorba álló kapuvédő comebackje egyszersmind a búcsút jelentette a válogatottban – olyan (világ)sztárok ellen, mint Peter Schmeichel, Morten Olsen, Jan Mölby, Jesper Olsen, Michael Laudrup vagy Flemming Povlsen.

A végére hagytuk Konrád Kálmánt, alias Konrád II-t (1914–28, 13/2), az MTK/Hungária jobbösszekötőjét – a csúcstartónkat. A labdazsonglőr Csámi a Tanácsköztársaság bukását (1919. augusztus 1.) követően Bécsben kezdett új életet, majd 1926 augusztusától a New York-i Brooklyn Wanderersben kergette a labdát. 1927-ben hazatért az immár professzionális keretek között működő magyar bajnokságba, és olyannyira elkapta a fonalat a Hungáriában, hogy „nem lehetett mit tenni", nyolc és fél év után újfent meghívták a válogatottba! 1927 októberétől három fellépése volt még.

*

Bár futball vagy 110 éve létezik a hírös városban (Kecskeméti AC, Kecskeméti Dózsa, Kecskeméti SC, Kecskeméti MÁV SE, Kecskeméti Építők), és a település első számú labdarúgóegylete is egy évszázados lesz lassan, Kecskemét csupán 2011. február 9-én kapcsolódott be a magyar nagyválogatott történetébe: ezen a napon adott először játékost a csapatba.

Az ünnepi eseményt az jelentette, hogy Tököli Attila, a Kecskeméti TE 35. évében járó csatára – csereként beállva – 45 percet töltött a pályán Dubaiban.

Vidékről amúgy a Ferencvárosban híressé lett Amsel Ignác került be elsőként az A-válogatottba – még kilencven évvel ezelőtt... „Erős fizikumú, gyors mozgású és vakmerő őre volt a hálónak. (...) Ő volt az első magyar labdarúgó, aki vidéki csapat játékosaként hívta fel magára a válogatók figyelmét. Békéscsabáról került a legjobb tizenegybe" – jellemezte a Pókot az Antal, Hoffer szerzőpáros az Alberttől Zsákig című alapvetésben.

Ami a KTE-nek száz esztendőbe tellett, az az Attila FC-nek alig egy évbe (lásd táblázatunkat). Igaz, a miskolci gárda hamar az enyészeté lett, tíz év működés után, 1936-ban megszűnt. Fájdalom azonban, hogy így is „túlélte" első válogatott futballistáját, az 1931-ben, még aktív játékos korában tüdőbajban elhunyt Siklóssy Antalt.