U17: Bük és Szombathely ad otthont az elitkörnek márciusban

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 10:03
Címkék
Magyarország rendezőként készül az U17-es Európa-bajnoki selejtező elitkörre, Bene Ferenc együttese Bükön, valamint Szombathelyen harcolhatja ki az Eb-szereplés jogát.

A november végén megtartott sorsoláson eldőlt, hogy U17-es válogatottunk március 24. és 29. között vívja mérkőzéseit az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében, ellenfelünk Románia, Izland és Oroszország lesz. Esélyeinket növeli, hogy sikerült elnyernünk a minitorna rendezési jogát, a mérkőzéseket hazai pályán játssza le együttesünk.

Az mlsz.hu most arról számolt be, hogy a torna mérkőzéseit Bükön és Szombathelyen játsszák le a csapatok, a mieink március 24-én, az orosz korosztályos csapat ellen kezdik meg a szereplést a szombathelyi Rohonci úti stadionban, majd két nappal később Bükön lépnek pályára Izland ellen. A minitorna záró meccsére ismét Szombathelyen kerül sor, az ellenfél ekkor Románia lesz.

U17-es válogatottunk számára ősszel szerencsét hoztak a kijelölt helyszínek, az első Eb-selejtező tornán szintén e két városban játszott Bene Ferenc együttese, és csoportgyőztesként jutott be az elitkörbe.

AZ U17-ES ELITKÖR PROGRAMJA 
március 24.
Románia–Izland, Bük
Magyarország–Oroszország, Szombathely
március 26.
Románia–Oroszország, Szombathely
Magyarország–Izland, Bük
március 29.
Magyarország–Románia, Szombathely
Oroszország–Izland, Bük

 

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
3 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
3 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik