U16-os válogatott: Pisont István csapata izraeli tornán vesz részt

Vágólapra másolva!
2010.12.08. 10:03
A Pisont István vezette U16-os válogatott szerda reggel elutazott Izraelbe, ahol csütörtöktől egy nemzetközi négyes tornán vesz részt. A mieink elsőként a házigazdákkal, majd pénteken a görögökkel, vasárnap pedig a szerbekkel mérkőznek meg, s hétfőn reggel indulnak haza.

A találkozókra Eilat városában kerül sor, csütörtök 14 órától Izrael lesz az ellenfél, pénteken 11 órakor kezdődik a Görögország elleni találkozó, majd vasárnap 11 órakor a szerb válogatottal méri össze tudását együttesünk.

„A torna beleillik a felkészülési programunkba, jó felmérő lesz a csapat számára – mondta az mlsz.hu-nak Pisont István szövetségi edző. – Az elmúlt hónapokban az együttes különféle futballkultúrájú ellenfelekkel mérte össze a tudását, és ez a sorozat folytatódik az előttünk álló napokban is, ami kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget jelent a futballisták számára. Négy nap alatt három meccset játszunk, vagyis az Eb-ritmusnál is keményebb lesz a hetünk, így kiderülhet, kik azok a játékosok, akik fizikailag és mentálisan is felkészültek a sorozatterhelésre. Tehetséges futballistákból áll a korosztályos csapat, akik már bizonyították, hogy képesek jó teljesítményt nyújtani, és ha bátran, legjobb tudásuk szerint játszanak, akkor az izraeli tornán sem maradnak el a jó eredmények.

AZ U16-OS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Leindler Domonkos (MTK Budapest), Hrabina Alex (Nyírsuli), Wittner Máté (PFLA Felcsút)
Védők: Csábi Mihály (Magyar Futball Akadémia), Dékány Péter (Budapest Honvéd), Kovács Tamás (Illés Akadémia), Erdős Gábor (Magyar Futball Akadémia), Pataki Zsolt (Debreceni VSC), Bobál Dávid (Magyar Futball Akadémia), Tamás Krisztián (Illés Akadémia)
Középpályások: Asztalos Dávid (MTK Budapest), Németh Márió (Illés Akadémia), Kerékgyártó Dávid (Győri ETO), Rőthy Martin (Vasas), Tóth László (PFLA Felcsút), Bereczki Dániel (Debreceni VSC), Vlasics Dániel (Illés Akadémia), Szántó Gergő (Hoffenheim), Ács Ádám (MTK Budapest), Borkai Ádám (Győri ETO), Vallejosz Dominique (PFLA Felcsút), Popgeorgiev Pantelis (FTC), Varga Szabolcs (Vasas)
Csatárok: Bobál Gergő (Magyar Futball Akadémia), Farkas Zoltán (Győri ETO), Vida Krisztofer (Magyar Futball Akadémia)
Legfrissebb hírek

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
22 perce

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
8 órája

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
13 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:40

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.07.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik