MLSZ: ülésezett az elnökség - Mezey a szakmai bizottság élén

Vágólapra másolva!
2010.11.10. 21:51
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség szerda este elnökségi ülést tartott, melyen több fontos döntés született.

A Nemzeti Sport információi szerint (ezt később a szövetség hivatalos honlapja is megerősítette) a jövőben Mezey György, a Videoton vezetőedzője lesz a szakmai bizottság elnöke – erről mai elnökségi ülésén határozott az MLSZ.

A játékosbizottság elnökének Lisztes Krisztiánt választották meg, míg Retteghy István maradt a fegyelmi bizottság elnöke.

Arról is döntöttek a mai elnökségi ülésen, hogy a jövőben a fegyelmi határozatoknál a fellebbezés halasztó hatállyal bír majd, vagyis fellebbezés esetén a határozat csak a másodfokú döntés után lép életbe.

Az elnökség továbbá arról is döntött, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett januárban teremlabdarúgó tornát rendez az MLSZ, ehhez azonban az kell, hogy az NB I-es csapatok legalább háromnegyede részt vegyen rajta.

AZ MLSZ BIZOTTSÁGAI 
fegyelmi bizottság
dr. Retteghy István elnök, dr. Birinyi István, dr. Duda Attila, dr. Kecskés Krisztián, Mógor Béla, dr. Némethi Zsolt, dr. Rába Zsolt, Tihanyi Tamás
igazolási és átigazolási bizottság
dr. Bajáky Tamás elnök, dr. Bartha Árpád, dr. Filiszár Tibor, dr. Nagy József, dr. Nagy Tamás
játékos bizottság
Lisztes Krisztián elnök, Böjte Attila, Kocsárdi Gergely, Koltai Tamás, Nyerges Krisztián, Pataj Zoltán, Végh Zoltán
kisebsségi bizottság
Amrein Károly elnök, Gibril Deen, Kozma Imre, Riskó Géza, Szénási József
szakmai, utánpótlás, és gyermek labdarúgás bizottság
dr. Mezey György elnök, Bozsik Péter, dr. Füzi Ákos, Halmai Gábor, Herczeg András, Illés Béla, Kovács Zoltán, Mészöly Géza, Szalai László
NB I-es bizottság
George F. Hemingway elnök, Nemes Ferenc, Szima Gábor, Tassy Márk, Gerstl Alexander, Klement Tibor, Rózsa Pál, Illés János, Domonyai László, Balog Judit, Ferencz Gábor, Kóbor László, Árki Gábor, Tolnai Sándor, Vancsa Miklós

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: a Burnley vendége lesz a Liverpool

Légiósok
5 perce

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
14 perce

Tizenkét bokszoló nem indulhatott a vb-n, mivel nem igazolták női mivoltukat

Ökölvívás
36 perce

Ki helyettesítse Sallait? Állítsa össze a portugálok elleni kezdőcsapatunkat!

Magyar válogatott
48 perce

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
1 órája

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
1 órája

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
1 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik