Az orvosok állítják össze a litvánokat a magyar válogatott ellen

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.16. 15:56
null
Kényszerből kísérletezhet a litván kapitány, rengeteg a hiányzó (Fotó: Action Images)
Gyakorlatilag az orvosi stáb állítja össze a litván labdarúgó-válogatottat a Magyarország elleni (szerda, 18 óra, Székesfehérvár) felkészülési mérkőzésre – Raimondas Zutautas szövetségi kapitány a sorozatos sérülések miatt végül tizenhetes keretnek tartott edzést a Budai II László Stadionban.

Zutautas elsősorban azt sajnálja, hogy nem tudja bevetni a Hearts hátvédjét, Marius Zaliukast.

HOLLAND JÁTÉKVEZETŐK

Bas Nijhuis személyében holland játékvezető dirigál a szerdai Magyarország–Litvánia felkészülési labdarúgó-mérkőzésen.


Nijhuis asszisztensei honfitársai, Nicky Siebert és Arie Brin lesznek a 18 órakor kezdődő találkozón, míg munkájukat negyedik játékvezetőként Berettyán Péter segíti.

„Fejsérülést szenvedett egy bajnokin, és az orvosok eltanácsolták a repüléstől, így nem próbálhatom ki a védelem tengelyében. Elégedettek vagyunk a körülményekkel, remélem, minden játékosom tudja vállalni a szereplést a találkozón" – mondta Zutautas, aki a mi csapatunkat is értékelte.

„A magyar válogatottnak nincsenek nagy sztárjai, de rendkívül erős a középpályája, melynek a csapatkapitány Gera Zoltán az erőssége. Rajta kívül elsősorban Dzsudzsák Balázsra és Rudolf Gergelyre hívtam fel a figyelmet, de Szalai Ádám is jó benyomást tett rám" – nyilatkozta Zutautas a házigazda alakulatról.

A kapitány sérülés miatt nem számíthat két kapusra, a térdfájdalmakkal küszködő Zydrunas Karcemarskasra, illetve Paulius Grybaukasra, klubkötelezettségei miatt pedig már a keretbe sem került be Deividas Semberas (CSZKA Moszkva) és Deividas Cesnauskis (Arisz). Mindaugas Panka (Widzew Lódz) és Edgaras Cesnauskis (Dinamo Moszkva) szintén sérült.

2010-ES MÉRLEG
MAGYARORSZÁG LITVÁNIA
Oroszország 1–1 (o) Ukrajna 0–4 (i)
Németország 0–3 (o) Lettország 0–0 (o)
Hollandia 1–6 (i) Észtország 2–0 (o)
Anglia 1–2 (i) Fehéroroszország 0–2 (o)
Svédország 0–2 (i) Skócia 0–0 (o)
Moldova 2–1 (o) Csehország 1–0 (i)
San Marino 8–0 (o) Spanyolország 1–3 (i)
Finnország 2–1 (i)  
3 gy., 1 d., 4 v. 2 gy., 2 d., 3 v.

Karcemarskas és Grybaukas kidőlése miatt kapott meghívót Mindaugas Malinauskas, a DVSC-TEVA kapusa. A másik magyarországi légiós Linas Pilibaitis, aki érdekes mérkőzést vár.

„Érdekes lesz a magyarok ellen játszani, összemérni az erőnket. Sokat beszéltünk a meccsről, és megkapjuk a tiszteletet, hiszen le tudtuk győzni nemrég a cseheket is. Mindkét csapat felkészülését jól szolgálja a találkozó" – mondta a Győri ETO középpályása.

 

Litvánia jelenleg a 48. pozíciót foglalja el a FIFA világranglistáján, négy hellyel lemaradva a magyar válogatottól. A vendégek három összecsapást vívtak eddig az Európa-bajnoki selejtezősorozat I-csoportjában: a cseheket idegenben győzték le 1–0-ra, a skótokkal gól nélküli döntetlent játszottak hazai pályán, míg a világ- és Európa-bajnok spanyolok vendégeként 3–1-es vereséget szenvedtek.  

 

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredménnyel zárul a magyar–litván mérkőzés?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A magyar és a litván nemzeti együttes eddig háromszor találkozott egymással, és kétszer magyar siker, egyszer pedig döntetlen született.


Ebben a párosításban az egyik legemlékezetesebb találkozó a 2002-es világbajnokság selejtezősorozatának második fordulójában zajlott, amikor 2000-ben 6–1-re győzött idegenben a Bicskei Bertalan irányította magyar válogatott.

Aznap játszotta egyik legjobb mérkőzését Fehér Miklós a nemzeti csapatban: a 2004-ben, tragikusan fiatalon elhunyt támadó három gólt szerzett Kaunasban.

MAGYAR–LITVÁN MÚLT

 A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzései


1998.05.27., Nyíregyháza, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Litvánia 1–0 (0–0)
Gólszerző: Hrutka

 

 

2000.10.11., Kaunas, vb-selejtező: Litvánia–Magyarország 1–6 (0–2)
Gólszerzők: Orestas, ill. Fehér M. (3), Illés, Horváth F., Lisztes

 

 

 

 

 

 

 

2001.03.24., Budapest, vb-selejtező: Magyarország–Litvánia 1–1 (0–0)
Gólszerző: Sebők V. (11-esből), ill. Sebők V. (öngól) 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik