Választás 2010: Dzsudzsák Balázs nem lesz a Fidesz kampányarca

Vágólapra másolva!
2010.01.27. 15:32
Címkék
Dzsudzsák Balázs nem lesz a Fidesz kampányarca – a holland PSV magyar válogatott középpályása ezt a hivatalos oldalán, a dzsudzsak.hu-n publikált blogbejegyzésében közölte. Tegnap a Magyar Távirati Iroda adott hírt arról, hogy Dzsudzsák lehet az ellenzéki párt egyik reklámarca, a futballista a sport fontosságára hívja majd fel a figyelmet a párt kampányában.

Dzsudzsák Balázs az értesülésekre a saját honlapján publikált blogbejegyzésében reagált, ezt az alábbiakban közöljük.

„Több helyen is megjelent a magyar sajtóban, hogy szerepet vállalok a Fidesz kampányában, az ellenzéki párt kampányarca leszek.

A Fidesz múlt héten valóban felvette a kapcsolatot menedzseremmel, Vörösbaranyi Józseffel, de szó sem volt arról, hogy bármilyen szerepet is vállalnék a kampányban, azaz ilyen irányú megkeresés nem történt. Azt kérdezték, hogy egy kiadványban megjelenhetne-e, hogy azt szeretném, ha Magyarországnak olyan kormánya lenne, amely a sportot, és azon belül a labdarúgást kiemelten támogatja.

Személy szerint én nem foglalkozom a politikával, nem kívánok a jövőben sem, így a leendő – mivel azok még nem is történtek – tárgyalásokon a menedzserem képvisel majd. Éppen ezért döbbenten és szomorúan vettem tudomásul, hogy a honlapomon és más fórumokon is milyen vitát, indulatokat váltott ki mindez, egyesek már plakátokon, pártrendezvényeken „láttak".

Az én életemben jelenleg a labdarúgás a legfontosabb, szeretném minden figyelmemet, energiámat ennek szentelni, hiszen ehhez értek, ezzel okozhatok örömet az országnak, minden magyar szurkolónak, legyen akármilyen politikai beállítottságú is. Döbbenetesnek tartom, hogy egy megkeresés ilyen indulatot szít egyesekben. Meglepődni azonban már nem tudok, hiszen a labdarúgáshoz visszatérve, ugyanez játszódott le néhány héttel ezelőtt a lehetséges klubváltásomat illetően, volt, aki már PSG-, más pedig Real Madrid-mezben látott.

A politikáról a jövőben sem kívánok nyilatkozni, viszont bízom benne, hogy a közeli napokban ismét örömmel olvassátok következő blogbejegyzésem.

Üdvözlettel: Dzsudzsák Balázs”

Legfrissebb hírek

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
20 perce

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
24 perce

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
45 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
1 órája

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
1 órája

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik