Bár egy körrel korábban Németh Krisztián is a negyeddöntőbe lőhette volna a csapatot, az AEK csatára hibázott, de mivel Gulácsi Péter hárította Rezník tizenegyesét, így a hatodik körben a diósgyőri Balajti Ádámon volt a sor, hogy egy jól elvégzett rúgással továbbjuttassa a magyar együttest.
„Egyáltalán nem vagyok izgulós, nem aggódtam, tudtam, hogy nem lesz itt probléma” – jelezte a lefújás után jókedvűen Balajti, hogy higgadtságért nem kell a szomszédba mennie.
„Speciális taktikám van, amely segítségével tízből kilencszer el tudom érni, hogy a kapus elugorjon a másik oldalra, és most is ezt alkalmaztam. Amikor leteszem a labdát, odanézek, ahová rúgom, és amikor nekifutok, jó erős pillantással átnézek a másik sarokba, és mivel a kapusok általában a szemem figyelik, az esetek nagy részében elugranak. Ez annyira be szokott jönni, hogy még csak nem is kell jól rúgnom a tizenegyest” – világította meg rúgásának hátterét a DVTK labdarúgója, majd gyorsan elnézést kért, és a vizesblokk felé vette az útját.
Az ok prózai: Balajtit kisorsolták a doppingvizsgálatra, és több liter vizet itattak meg a magyar támadóval.