Válogatott: Buzsáky Ákos is meghívót kapott a keretbe

Vágólapra másolva!
2009.09.29. 22:25
Címkék
A Queens Park Rangers hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az angol másodosztályban szereplő klub magyar középpályása, Buzsáky Ákos meghívót kapott Erwin Koeman szövetségi kapitánytól a válogatottba, amely a Portugália és Dánia elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre készül.

Buzsáky jó formában van, a hétvégén két góllal járult hozzá a Barnsley 5–2-es legyőzéséhez.

Az is biztos, hogy a középpályás mellett Priskin Tamás is a keret tagja lesz – erről az Ipswich Town hivatalos honlapja számolt be tegnap.

A mieink október 10-én Lisszabonban Portugália, négy nappal később pedig Koppenhágában Dánia ellen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 perce

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
5 perce

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
28 perce

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
35 perce

Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

Atlétika
41 perce

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
43 perce

MotoGP-gyorstalpaló, 2. rész

Egyéb autó-motor
44 perce

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik