U20-as vb: megvolt a mieink első edzése - szörnyű talajon

Vágólapra másolva!
2009.09.24. 20:31
Címkék
Miközben már javában zajlott az egyiptomi hadsereg alexandriai stadionjában az U20-as korosztály 17. világbajnokságának megnyitója, s közeledett a nyitómeccs, az Egyiptom-Trinidad és Tobago találkozó kezdete, megtartották első helyszíni edzésüket a mieink is. Az eredetileg tervezetthez képest jelentősen változott a program, mert a tréningre biztosított pálya talaja, enyhén szólva, hagyott maga után némi kívánnivalót, de ennek ellenére kitűnő hangulatban zajlott az egyórás labdás és labda nélküli gyakorlatokból álló premier.

A két sérülttel, Simon Andrással és Balajti Ádámmal a két masszőr, Halmai Tamás és Venczel József külön foglalkozott, alaposan megdolgoztatva az állapotukat illetően határozott javulást mutató játékosokat, Németh Krisztián pedig alig fél óra után kapott felmentést a folytatás alól.

Egervári Sándor, Kenyeres Imre és Lukács József a többieket dirigálta, miután igyekeztek megtalálni a játéktér edzésre alkalmas részét. Látszott, hogy a szokottnál fontosabb a labda levegőben tartása, mert így nem kellett attól tartani, hogy a hepehupás, kőkemény talajon esetleg messzire pattan. Miközben válogatottunk orvosa, dr. Szilágyi György is óvatosságra intett mindenkit, addig Bazsánt József, a csapat menedzsere eredményesen intézkedett telefonon: a pénteki két tréning biztosan más, remélhetőleg sokkal jobb pályán lesz majd.

Az ünnepélyes megnyitón, s az azt követő első találkozón egyébként Czuppon Péter, küldöttségünk egyik vezetője, valamint a szövetségi edző „szabadnapos" segítője, Pisont István képviselte a mieinket, utóbbi leckét is kapott: térképezze fel a két pályára lépő együttest, főleg persze a hazaiakat, hiszen előfordulhat, hogy a későbbiek során összekerülünk velük.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
5 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik