U20-as vb: Kisteleki és Koeman is Alexandriába utazott a válogatotthoz

Vágólapra másolva!
2009.09.30. 15:51
Címkék
A magyar U20-as válogatott ma este 18.45 órai kezdettel, Dél-Afrika ellen játssza a második mérkőzését a vb-n. Az alexandriai találkozót már a helyszínen tekinti meg az MLSZ vezérkarának több tagja: Kisteleki István elnök, a szövetség három alelnöke (Nemes Ferenc, Helmeczy László, s küldöttségünk vezetője, Dunai Antal), Bordás György főtitkár, Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató, valamint Erwin Koeman és Szekeres Tamás, azaz A-válogatottunk szövetségi kapitánya, illetve technikai igazgatója.

A Magyar Labdarúgó-szövetség irányítói találkoztak válogatottunk vezetőivel, hosszasan értékelték Egervári Sándor szövetségi edzővel a vb-nyitányon Hondurastól elszenvedett súlyos vereséget, elemezték a kialakult helyzetet, és természetesen valamennyien bíznak abban, hogy már ma este sikerül legalább némileg feledtetni a fiaskót, s a hátralévő két mérkőzésünkön nemcsak javít együttesünk, hanem kiharcolja a minimális célként kitűzött továbbjutást is.

Legfrissebb hírek

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
53 perce

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
56 perce

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
1 órája

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik