U19: fiataljaink gól nélküli döntetlent játszottak Izraellel

Vágólapra másolva!
2009.09.07. 11:19
Címkék
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott vasárnap Izrael korosztályos együttese ellen 0–0-s döntetlennel zárta szereplését Szerbiában, a Vilotics-emléktornán.

Válogatottunk a Kovácsik Ádám – Üveges Szabolcs, Sajó Dániel, Preklet Csaba, Ladányi Tibor (Csorba Szabolcs, a 80. percben) – Margitics Andor, Kiss Máté, Laczkovich Donát, Stieber András (Nagy Adrián, a 88. percben) – Kovács István, Csiki Norbert összeállításban szerepelt.

A mieink labdabiztosan, fölényben futballoztak, jó tempót diktáltak és több helyzetet alakítottak ki, de a befejezések nem sikerültek, ezért meg kellett elégedniük a döntetlennel – mondta az mlsz.hu-nak Szapor Gábor szövetségi edző.

„Kihagytunk négy százszázalékos helyzetet, de ezt annak tulajdonítom, hogy a sok hiányzó miatt kényszermegoldásokat kellett alkalmaznunk, csatárposzton középpályások játszottak" – folytatta a szövetségi edző.

„A fiatalok megtették, ami tőlük telt, sok párharcot nyertek és az izraeliek fölé nőttek, de ez sajnos nem párosult eredményességgel" – tette hozzá a szakember.

A magyar válogatott korábban Szerbiától és Ukrajnától is 2–0-ra kikapott, így egy ponttal fejezte be a tornát.

Legfrissebb hírek

A Fluminense kapusa beállította Peter Shilton legendás rekordját

Minden más foci
3 perce

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
36 perce

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
52 perce

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
1 órája

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
1 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik