Magyarország: hazánkban szemléztek az UEFA illetékesei

Vágólapra másolva!
2009.02.26. 16:44
Címkék
Három korosztályos Eb-selejtezőnek ad otthont a tavasszal Magyarország, ezeket az ősszel további négy követi, ezért az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei keddtől csütörtökig végigjárták az érintett helyszíneket, megtekintették a stadionokat, edzőpályákat és szállodákat.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint az UEFA munkatársai hivatalosan nem értékelték a rendezési feltételeket, de azt azért elárulták, hogy a látottak alapján biztosak benne: az MLSZ, akárcsak az elmúlt esztendőben, nagyszerű tornákat rendez majd a tavasz folyamán. Kiderült, hogy különösen elégedettek a szervezési előkészületek jelenlegi állásával és a szállodák színvonalával.Keith Dalton, az utánpótlástornákért felelős menedzser és munkatársa, Martine Senn Pápán kezdte meg az ellenőrző körutat, majd a Győr melletti Gyirmótra utazott. Ezen a két helyszínen rendezik áprilisban a női U19-es csapatok minitornáját, Magyarország mellett Anglia, Finnország és Spanyolország részvételével.A győri hotellátogatást követően Sopron, majd Bük volt a következő két állomás, ahol Oroszország, Németország és Svájc együttese ellen szerepel majd a női U17-es válogatott. A küldöttséget fogadta Abdai Géza, Sopron alpolgármestere, aki biztosította a szakembereket arról, hogy a város NB I-es csapat nélkül is elkötelezte magát a labdarúgás mellett. Végül a sűrű program zárásaként Szombathelyre érkezett a delegáció, hogy megtekintse a Haladás stadionját, amely a férfi U17-esek Eb-elitkörének lesz otthona: Wilco van Buuren csapata március 25. és 30. között Anglia, Portugália és Szerbia ellen harcol majd a kontinensviadalra jutásért.A magyar szövetség minden mérkőzésre díjmentes belépést biztosít a szurkolóknak.
Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: rajtol a német másodosztály

Légiósok
8 perce

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
38 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
1 órája

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik