Futsal: a felnőttválogatott először szerepel Afrikában

Vágólapra másolva!
2009.02.19. 06:25
Címkék
Futsalválogatottunk február 28. és március 7. között Líbiában szerepel. Kozma Mihály együttese egy nemzetközi négyes tornára kapott meghívást, amelyet Líbia nemzeti ünnepe alkalmából rendeznek meg, s amelyen a mieinken és a vendéglátókon kívül Angola és egy később kijelölendő együttes indul majd. A magyar futsalválogatott első alkalommal játszik meccset Afrikában.
„Együttesünk természetesen a jövő évi Európa-bajnokságra készül, amelyen rendezőként a lehető legeredményesebben kívánunk szerepelni – mondta el honlapunknak Kasza János, a Futsal EURO 2010 projektmenedzsere. – Célunk az, hogy minél több meccsen lépjen pályára a csapat, hiszen Kozma Mihály az első félévben a keretet, a másodikban pedig a taktikát szeretné kialakítani. A líbiai torna tehát jól illeszkedik a felkészülésbe, ahogyan az idén előttünk álló többi mérkőzés is.”Válogatottunk a tervek szerint júniusban Portugáliában lép parkettre, és természetesen az Európa-bajnokság helyszínein tartandó „főpróbákon” is.Budapesten április 7. és 9. között lesz egy interkontinentális torna, amelyre a brazil, az iráni és az egyiptomi válogatott kapott meghívást – az előbbi kettő már jelezte is részvételét.A másik Eb-helyszín, Debrecen szeptemberben ad otthont a Visegrádi Négyek Tornájának, amelyen a mieink mellett Szlovákia, Lengyelország és Csehország 4+1-es csapata küzd majd meg az első helyért.
Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: rajtol a német másodosztály

Légiósok
1 perce

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
31 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
1 órája

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik