Orosz Péter legszívesebben már a télen elhagyná Görögországot

Vágólapra másolva!
2008.11.15. 09:31
Nagy reményekkel igazolt a nyáron a görög OFI Kréta csapatához Orosz Péter, a Wacker Innsbruckot házi gólkirályként elhagyó támadó számításai azonban finoman fogalmazva sem váltak be. Új klubja színeiben az e heti kupatalálkozón lépett először pályára, mellőzését nemcsak saját maga, hanem csapattársai sem értik. A válogatottba vágyó támadó – hacsak nem áll be gyökeres változás a helyzetében – eligazolna a krétai gárdából, ha lehet, már a télen.
Orosz Péter remélhetőleg nem sokáig marad partvonalon kívül
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Orosz Péter remélhetőleg nem sokáig marad partvonalon kívül
Orosz Péter remélhetőleg nem sokáig marad partvonalon kívül
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Orosz Péter remélhetőleg nem sokáig marad partvonalon kívül

„Nem tagadom, iszonyúan csalódott vagyok. Azzal a céllal érkeztem ide, hogy a csapatommal legalább a középmezőny élén végezzünk, én pedig megszilárdítsam a helyem a válogatottban – kezdte Orosz Péter a Nemzeti Sport Online érdeklődésére. – Csak jókat hallottam a klubról, tudtam, hogy a görög bajnokság erősebb, mint az osztrák, ráadásul az alapozás is remekül sikerült, így nagy reményekkel vágtam neki a szezonnak.”

Ehhez képest a 27 éves csatárnak az első hat bajnokin csak a kispadon jutott hely – állítása szerint minden alkalommal végigmelegítette a második félidőt, de egyszer sem cserélték be –, azóta pedig ott sem.

Ez több szempontból is érdekes. Egyrészt Orosz a gárda vezetőedzője, a cseh František Straka kívánságára került a görög egyesülethez (már ausztriai trénerkedése alatt is szerette volna a szakember a csapatában tudni), másrészt pedig az OFI pont azt a szisztémát, az egycsatáros játékot alkalmazta, ami a magyar játékosnak leginkább testhezálló. Azt meg végképp nem lehet mondani, hogy a „győztes csapaton ne változtass” elv miatt nem játszatják, mert a gárda egy győzelemmel a tabella utolsó előtti helyén szerénykedik.

És hogy miért került körön kívül a támadó?

„A pontos okát magam sem tudom, néhány hete rákérdeztem, hogy miért nem adnak lehetőséget, de konkrét választ nem kaptam, csak még inkább megfagyott körülöttem a levegő. Egyébként a csapattársaim sem értik, hogy miért mellőznek, többször kérdezték már, mi lehet e mögött, de nem tudtam nekik megmagyarázni, mert én is teljesen értetlenül állok a dolgok előtt. Sajnos nem azok játszanak, akik megérdemelnék, és itt nem csak magamra gondolok. Itt van például a német Fabian Gerber, aki közel száz Bundesliga-mérkőzéssel a háta mögött koptatja a padot” – utalt finoman Orosz arra, hogy az edző nem feltétlenül egyedül dönt a csapat összeállításáról – már ha ő dönt egyáltalán…

„Főleg azért bosszantó a helyzet, mert az edzéseken minden tőlem telhetőt megteszek, 120 százalékot adok ki magamból, pluszfeladatokat végzek, a tréningek után kint maradok még gyakorolni vagy futni. Ennek köszönhetően az erőnlétemmel nincs semmi probléma, amit most szerdán végre tétmeccsen is megtapasztalhattam, ugyanis a Görög Kupa 4. fordulójában – először az idény során – játéklehetőséget kaptam, ráadásul kezdőként. Volt bennem drukk a találkozó előtt, mert tudtam, most bebizonyíthatom, hogy hiba volt engem mellőzni. Szerencsére jól ment a játék, több helyzetet kialakítottam és kapufát is lőttem, a csapat pedig győzött 2-1-re a másodosztályú Agrotikosz Aszterasz ellen.”

Az igazsághoz tartozik, hogy ezen a meccsen már nem Straka jelölte a kezdőbe, vele a múlt héten ugyanis szerződést bontottak, hanem az eddigi másodedző, aki átvette a cseh mester helyét. Ráadásul ő a kétcsatáros játék híve. Ennek ellenére az egykori salzburgi és innsbrucki játékos nem túl optimista:

„A hétvégén a Levadiakoszhoz utazunk, majd az AEK-et fogadjuk. Nem tudom, hogy újra lehetőséget kapok-e, de ha nem változnak meg gyökeresen a dolgok, mindenképpen új csapat után kell néznem. 2010-ig köt a szerződésem az OFI-hoz, de ha lehet, már a télen váltanék. Olyan klubban és bajnokságban akarok játszani, ahonnan ismét esélyem lenne bekerülni a válogatottba, ugyanis aki ismer, az tudja, hogy a labdarúgásban számomra a címeres meznél nincs fontosabb.”

Csak remélhetjük, hogy a magyar csatár sorsa a következő hetekben, hónapokban rendeződik, mert egy jó formában lévő Orosz Péterre a fontos mérkőzések előtt álló nemzeti együttesünknek is nagy szüksége lenne.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik