Szombaton a harmadik vb-selejtezőjét is lejátssza az Erwin Koeman vezette magyar válogatott. A Dánia elleni döntetlen és a svédországi vereség után mindenképpen győzniük kell Huszti Szabolcséknak a csoportunkat vezető Albánia ellen, ha azt akarják, hogy három forduló után reális esély maradjon a továbbjutásra.

Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Huszti Szabolcsra (jobbra) kulcsszerep hárulhat Albánia ellen

Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Huszti Szabolcsra (jobbra) kulcsszerep hárulhat Albánia ellen
AJÁNLÓ
A szakember a Nemzeti Sportnak elmondta, nem érzi úgy, hogy előre lefutott lenne a találkozó, hiszen mindenki egészséges csapatából, így a lehető legerősebb együttest küldheti pályára a mieink ellen.
Ugyanezt nem mondhatja el Erwin Koeman, hiszen Babos Gábor sérülés, míg Gera Zoltán eltiltás miatt nem állhat a rendelkezésére.
„Sikerült ezt a néhány napot megfelelően felhasználnunk arra, hogy felkészüljünk a mérkőzésre. Nem voltunk könnnyű helyzetben, mert rengeteg sérülés nehezítette a munkát, de a jelek szerint Babos Gáboron kívül mindenki tudja vállalni a játékot” – nyilatkozta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
AZ ÖRÖKMÉRLEG NEKÜNK KEDVEZ
Válogatottunk eddig háromszor mérkőzött meg Albániával, s még veretlen, sőt gólt sem kapott. Mérlegünk két győzelem és egy döntetlen, a gólkülönbség pedig lehengerlő: 15–0. A két csapat 1947-ben, Budapesten csapott össze először, akkor a mieink 3–0-ra győztek. Egy évvel később az albánok megúszták kapott gól nélkül hazai pályán, az a mérkőzés 0–0-ra végződött. 1950-ban aztán Puskásék leiskolázták Albániát, a budapesti találkozón a Száguldó Őrnagy és Budai II négy-négy gólt szerzett, Palotás és Kocsis pedig kettőt-kettőt, így alakult ki a 12–0-s végeredmény.
„Jól ismerem Erwin Koemant, sőt a testvére, Ronald Koeman korábban a játékosom is volt. Noha a labdarúgásról alkotott konkrét elképzeléseit nem ismerhetem teljesen, mégis: holland gondolkodásmódja nem idegen tőlem” – fogalmazott Arie Haan.
Amennyiben valóban megcsillantanak valamit a holland játékstílusból a felek, akkor az eredménytől függetlenül a semleges nézők biztosan jól szórakoznak majd.
Az egyetlen bökkenő, hogy aligha lesznek semleges nézők, így inkább legyen egy „csúnya” meccs egygólos magyar győzelemmel!
Az egyértelmű, hogy Erwin Koeman alakulata ezúttal nem elégedne meg a döntetlennel, mint Dánia ellen. Ahogy a szövetségi kapitány fogalmazott a nyilatkozata végén: „Támadni akarunk, gólokat kell lőnünk, mert győznünk kell!”
És ez még akkor is igaz, ha feltehetően ezúttal is a középpályás Huszti Szabolcs lesz az egyetlen előretolt támadó a kezdőcsapatban.
VB-SELEJTEZŐ, 1. CSOPORT
| 1. | Albánia | 2 | 1 | 1 | - | 3–0 | +3 | 4 | ||
| 2. | Dánia | 2 | 1 | 1 | - | 3–2 | +1 | 4 | ||
| 3. | Svédország | 2 | 1 | 1 | - | 2–1 | +1 | 4 | ||
| 4. | Portugália | 2 | 1 | - | 1 | 6–3 | +3 | 3 | ||
| 5. | Magyarország | 2 | - | 1 | 1 | 1–2 | -1 | 1 | ||
| 6. | Málta | 2 | - | - | 2 | 0–7 | -7 | 0 |
| 2008.10.11. Magyarország–Albánia |
| 2008.10.11. Dánia–Málta |
| 2008.10.11.Svédország–Portugália |
| 2008.10.15. Málta–Magyarország |
| 2008.10.15. Portugália–Albánia |
VILÁGBAJNOKI-SELEJTEZŐ

| Helyszín: Puskás Ferenc Stadion |
| Nézőszám: |
| Játékvezető: Claudio Circhetta (svájci) |
| Asszisztensek: Manuel Navarro, Beat Hidber (svájciak) |
| Magyarország | Albánia |
| Fülöp | Beqaj |
| Szélesi | Beqiri |
| Vanczák | Curri |
| Juhász | Dallku |
| Halmosi | Vangjeli |
| Dárdai | Cana |
| Vadócz | Duro |
| Buzsáky | Hyka |
| Hajnal | Lala |
| Dzsudzsák | Skela |
| Huszti | Bogdani |
| Szövetségi kapitány: | Szövetségi kapitány: |
| Erwin Koeman | Arie Haan |
| Gólszerző(k): |
| Csere: |
| Sárga lap: |
| Kiállítva: |
Legfrissebb hírek

Lemondott a szerb szövetségi kapitány
Foci vb 2026
2025.10.12. 09:05

Albániából érkezik a Győr új szerzeménye – hivatalos
Labdarúgó NB I
2025.01.10. 11:30
Ezek is érdekelhetik





