Giro: Albániában kezdődik a jövő évi olasz körverseny – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.12.23. 17:28
A szervezők és a trófea (Fotó: gazzetta.it)
Története során először Albániából rajtol a Giro d'Italia: a 2025-ös olasz kerékpáros körverseny Durrësben kezdődik május 9-én.

 

A szervezők hétfőn közölték, hogy a jövő évi, 108. Giro első három szakaszára kerül sor Albániában. A nyitó, 164 kilométeres etap Durrësből indul tiranai befutóval, másnap a fővárosban lesz egy 13.7 kilométeres egyéni időfutam, míg a harmadik szakaszon Vlorából startol és oda is érkezik meg a mezőny 160 kilométer teljesítése után. 

A teljes menetrendet január 13-án ismertetik. 

„Ez egy jelentős pillanat a sport világában, és megtiszteltetés számunkra, hogy megoszthatjuk veletek” – fogalmazott Edi Rama albán miniszterelnök. – „Három napig rengeteg bajnok és barát lesz hazánkban." 

Paolo Bellino főszervező jelezte, hogy két dologban reménykedik: a napsütésben és az albánok örömében, mert bízik benne, hogy szurkolóként sokan kilátogatnak majd az utak mellé. 

A Giro 15. alkalommal indul Olaszországon kívülről. Volt már többek között Belgium, Görögország, Franciaország, Hollandia, Dánia, Izrael, Észak-Írország – és legutóbb, 2022-ben Magyarország – a nyitószakaszok házigazdája.

Legfrissebb hírek

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
2025.06.16. 20:13

Hazai siker a Dauphiné záró napján, Pogacaré az összetett

Kerékpár
2025.06.15. 18:01

Critérium du Dauphiné: Pogacar a hosszabb hegyeken is nyert, Valter a 85. szombaton

Kerékpár
2025.06.14. 17:31

Pogacar erődemonstráló győzelemmel vette át a vezetést a Dauphinén

Kerékpár
2025.06.13. 18:17

Jake Stewart nyerte az újabb hajrát a Dauphinén, Evenepoel elcsúszott

Kerékpár
2025.06.12. 18:21

Dauphiné: Evenepoel fölényes győzelmét hozta az időfutam

Kerékpár
2025.06.11. 18:49

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Jonathan Milan hozta a kötelezőt, sprintelve nyerte a Dauphiné második etapját

Kerékpár
2025.06.09. 18:07
Ezek is érdekelhetik