Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 15:50
ROTH TAMASNyikos Veronika is ott lesz Albániában (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A Nemzetközi Birkózó-szövetség (UWW) múlt heti rangsorversenyének helyszínén, Albániában március 8-án, szombaton elkezdődik 2025 első világversenye, az U23-as Európa-bajnokság.

Az UWW múlt heti rangsorversenyének helyszínén, az egykori kiváló albán kosárlabdázóról elnevezett tiranai Feti Borova olimpiai parkban rendezik az U23-s birkózó Európa-bajnokságot. Ezúttal nem a szokásos módon, hétfőtől vasárnapig, hanem szombattól jövő péntekig zajlanak majd a küzdelmek, olvasható a Magyar Birkózók Szövetségének oldalán.

A kontinensviadalon hét-hét női és szabadfogású, valamint hat kötöttfogású, tehát összesen húsz honfitársunk szerepel, köztük olyanoknak is, akik korábban már dobogóra állhattak utánpótlás-világversenyen.

A szabadfogásúak között ott lesz Tiranában az U20-as Eb-bronzérmes, U17-es vb- és Eb-ezüstérmes Arsunkaev Musza, aki először próbálja ki magát a 97 kilogrammos olimpiai súlycsoportban. A Vasas birkózójának korábbi kategóriájában az U20-as vb- és Eb-5. Angyal Krisztián öltheti magára a címeres mezt, míg az U20-as Eb-3. Mizsei Zoltán a 65 kilóban bizonyíthat a szakág hétfőig tartó csatáiban. Hétfőtől a hölgyeknél az egyaránt kétszeres utánpótlás Európa-bajnok Elekes Enikő és Nyikos Veronika is szerepel, U23-as kontinensbajnokságon azonban mindketten először mutathatják meg képességeiket.

A sort ezúttal is a kötöttfogásúak zárják majd szerdától péntekig. A szakág magyar küldöttségében a zágrábi UWW-rangsorversenyen az olimpiai bronzérmes, világbajnok, Európai Játékok-bronzérmes orosz Szergej Szemjonovot is legyőző U23-as Eb-2., vb-3., tavalyi felnőtt magyar bajnok László Koppány kapott helyet nehézsúlyban, de lehetőséghez jut többek között a tavaly még U17-es korú, 2023-ban Eb-bronzérmes Zsitovoz Petro is. 

Az U23-as Európa-bajnokságon résztvevő magyar csapat
Szabadfogás:
61 kg: Rácz Balázs (UTE-KIMBA)
65 kg: Mizsei Zoltán (FTC-KIMBA)
70 kg: Varga Márton (GYAC-KIMBA)
79 kg: Gazdag Ádám (Vasas SC)
86 kg: Gangl Zétény (Csepel TC-KIMBA)
92 kg: Angyal Krisztián (Csepeli BC)
97 kg: Arsunkaev Musza (Vasas SC)
Edzők: Bánkuti Zsolt, Gulevszkij Konsztantin

Női birkózás:
55 kg: Szenttamási Róza (Csepel TC-KIMBA)
57 kg: Terék Gerda (Csepel TC-KIMBA)
62 kg: Soliman Yasmine (PEAC-KIMBA)
65 kg: Elekes Enikő (Csepel TC-KIMBA)
68 kg: Pók Karolina (Vasas SC)
72 kg: Osváth-Nagy Noémi (Egri VSI-KIMBA)
76 kg: Nyikos Veronika (DKSE-KIMBA)
Edzők: Martin Gábor, Gulyás Botond

Kötöttfogás:
55 kg: Tótok Péter (Vasas SC-KIMBA)
60 kg: Zsitovoz Petro (ESMTK-KIMBA)
63 kg: Rafael Dániel (STE-KIMBA)
67 kg: Józsa Attila (BHSE)
82 kg: Botos Dominik (DVTK-KIMBA)
130 kg: László Koppány (FTC-KIMBA)
Edzők: Repka Attila, Szabó Martin

 

Legfrissebb hírek

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
2025.03.04. 17:04

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19
Ezek is érdekelhetik