Aczél Zoltán lehet Erwin Koeman segítője a nemzeti csapatnál

Vágólapra másolva!
2008.05.15. 09:13
A napokban ismét Magyarországra érkezett az újonnan kinevezett szövetségi kapitány Erwin Koeman. Tegnap az első sorban ülte végig az MLSZ közgyűlését, majd tovább egyeztetett arról, hogy ki legyen a segítője. A közelmúltban Mészöly Géza és Urbányi István neve is felmerült, azonban most úgy tűnik a rákospalotai edző, Aczél Zoltán lehet a befutó.
A jelek szerint a REAC vezetőedzője, Aczél Zoltán segíti majd Erwin Koeman munkáját
Foto: M. Németh Péter
A jelek szerint a REAC vezetőedzője, Aczél Zoltán segíti majd Erwin Koeman munkáját
A jelek szerint a REAC vezetőedzője, Aczél Zoltán segíti majd Erwin Koeman munkáját
Foto: M. Németh Péter
A jelek szerint a REAC vezetőedzője, Aczél Zoltán segíti majd Erwin Koeman munkáját

„Fontosnak tartom, hogy a magyar labdarúgás vezetői is megismerjenek. Rengeteg emberrel beszélgettem, sokan kérdeztek a leendő válogatottról, már csak ezért is hasznos volt a találkozó” – mondta Erwin Koeman az MLSZ közgyűlést követően.

A holland szakember tolmács és zokszó nélkül ülte végig a majd három órás tanácskozást, majd elmondta, a csütörtöki nap folyamán mindenképp dönt segítője kilétéről, hiszen jövő hét hétfőn megkezdődik a közös felkészülés a hétvégi Görögország elleni barátságos mérkőzésre.

„Sokan kérdezik, miért nem inkább holland szakemberrel kérek magam mellé. Nos, úgy gondolom, egy magyar tréner sokkal nagyobb hasznomra lehet, hiszen mégiscsak hazai pályán mozog, jobban ismeri az itteni terepet. Egyébként nincs kizárva, hogy Aczél Zoltán lesz a befutó” – tette hozzá a szövetségi kapitány

Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója már áldását is adta az esetleges felkérésre, azonban fontos megjegyezni, hogy Aczél továbbra is a rákospalotaiak vezetőedzője maradna.

A fiatal szakember mellett felmerült egy második segítő neve is, Máté Csaba, aki szintén új arc lehet a válogatottnál. Máté jelenleg a Szekszárdi UFC ügyvezető igazgatója, korábban szóba került a Sándor Károly Akadémia egyik irányítójaként.

Erwin Koeman holnap (május 16-án, pénteken) 11 órától a Nemzeti Sport Online vendége lesz. Kattintson az nso.hu oldalra és kérdezze meg Ön is a kapitánytól, amire kíváncsi vele vagy a nemzeti csapattal kapcsolatban!
Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52
Ezek is érdekelhetik