Magyar válogatott, U17: Zsivoczky Gyula keretet szűkített

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2008.03.12. 00:02
U17-es együttesünk szombat óta Tatán készül az Eb-selejtezők elitkörére. Zsivoczky Gyula szövetségi edző kedd délután hirdette ki a Hollandiába utazó játékosok névsorát. A bő keretből Nagy Patrik (Rapid Wien), Makai István (Nyírsuli), Szurkos Bence (MTK) és Margitics Andor (Vác) maradt ki.
- Ők ezután is ugyanúgy a kerethez tartoznak, mint a többiek, de szűkíteni kellett, és így határoztam - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Zsivoczky Gyula. – Egy edző számára mindig rossz az ilyesmi, de ez akár még a hasznukra is válhat. Motiválhatja a fiatalokat, hogy most nem utazhatnak velünk, és még segítheti is a fejlődésüket, ha meg akarják majd mutatni, hogy ott a helyük a többiek között. A játékosok kedden Budapesten éjszakáznak, majd szerdán reggel repülnek Amsterdamba, s délután már a csütörtöki, Norvégia elleni meccs helyszínén, Apeldoornban edzenek.

AZ U17-ES VÁLOGATOTT KERET

Kapusok: Kovácsik Ádám (Reggina), Ambrusics Róbert (Leicester City)
Védők: Szűcs László (Regensburg), Tóth Máté (Empoli), Preklet Csaba (Reggina), Ódé Norbert (MTK), Nagy Tibor (MTK)
Középpályások: Antal Zsolt (Karlsruher SC), Pölöskei Zsolt (MTK), Csiki Norbert (MTK), Csorba Szabolcs (MTK), Ladányi Tibor (MTK), Üveges Szabolcs (Újpest), Kiss Máté (Győri ETO FC), Nagy Dániel (Hamburger SV)
Támadók: Eppel Márton (MTK), Tischler Patrik (MTK), Kovács István (Ferencváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik