A lécet még át kell ugrani

Magyar szempontból sem közömbös a hír: a Crystal Palace megegyezett Dmitrij Bulikinnal, és ha az orosz válogatott csatár megkapja a munkavállalási engedélyt - ez sarkalatos kérdés, hiszen nem az Európai Unióból érkezne -, akkor hamarosan a Premier League-ben szereplő csapatban folytatja pályafutását. Ô mindenesetre nagyon bízik benne, az egyik angol internetes lap szerint a Bolton Wanderers vitte volna kölcsönbe, a Dinamo Moszkva azonban csak végleg akarta adni, ezután jelentkezett a Palace, ahol a próbajátékot követően reményei szerint pénteken szerződést is kap. Emberi számítások szerint a munkavállalási engedélyével aligha lesz különösebb gond, hiszen Dmitrij Bulikin rendszeresen játszik a válogatottban, és ez döntő súllyal esik a latba.
Így tehát minden bizonnyal új vetélytársa lesz Torghelle Sándornak. Több nem, mert az ecuadori Iván Kaviedestől a napokban elköszönt a klub, de az biztos, hogy az orosz csatár érkezése nem könnyíti meg a manapság még a kispadra is csak olykor eljutó magyar játékos helyzetét. Torghelle Sándor új csapata első három mérkőzésén kapott bizalmat az ősszel, a szeptember 18-i, Manchester City elleni találkozót követően viszont hosszú szünet következett, és bajnokin legközelebb csak december 11-én, a Tottenham ellen léphetett pályára, akkor is csereként, és azóta kétszer is ebben a szerepkörben jutott szóhoz.
- Elkeseríti, hogy neves riválist hoztak a nyakára?
- Szó sincs róla! - felelte határozottan a Crystal Palace szerda délelőtti edzése után a 11-szeres válogatott csatár. - Egyrészt még nem indokolt a múlt idő, hiszen még nem írták alá Bulikin szerződését, másrészt pedig az sem lesz tragédia, ha aláírják.
- De így nem kerül még egy lépéssel messzebb a csapattól?
- Biztosan nem. A bajnokság elején kétcsatáros taktikával kezdtünk, akkor kezdő is voltam, majd áttértünk az egycsatárosra, márpedig az megkérdőjelezhetetlen, hogy ezen a poszton nálunk Andy Johnson a legjobb. Kiesés ellen küzdő csapat támadójaként tagja lett az angol válogatott keretnek, és ez mindent elmond az őszi teljesítményéről. Így aztán nekem most azért kell napról napra küzdenem, hogy a kispadon helyet kapjak, és onnan beugorva bizonyíthassak.

- A jelek szerint ez sem mindig sikerül…
- Nem, de ez nem csoda, hiszen rajtam kívül még három másik csatár pályázik erre az esélyre, és Iain Dowie menedzser mindegyikünknek megadja a lehetőséget. Karácsony környékén kétnaponta követték egymást a mérkőzések, óriási volt a terhelés, és így mindenki szóhoz juthatott több-kevesebb ideig, a többiek ugyanúgy, mint én is. Az erőltetett menet miatt szünetelt a tartalékbajnokság, ezért ott nem játszhattam, de addig az edzéseken és a tartalékban is minden tőlem telhetőt megtettem, hogy amint szükség lesz rám, képes legyek a lehető legjobbat nyújtani, és ez így lesz a jövőben is.
- Tényleg cseppet sem fájlalja, hogy szóba sem került a kezdőcsapat kialakításakor?
- Erre nem lehet egy igennel vagy egy nemmel válaszolni. Tavaly nagyszerű tavaszom volt, annak köszönhetően kerülhettem Londonba, és játszhatok a világ talán legerősebb bajnokságában. Tény, nagyon magasra került így a léc, és az is tény, hogy még nem sikerült átugranom. De… Mindössze huszonkét éves vagyok, és már itt lehetek, itt edzhetek, itt játszhatok, még ha gyakran csak a tartalékban is, de azok a meccsek is roppant kemények, és kiválóan szolgálják a fejlődésemet.
- Ezek szerint elégedett is a helyzetével?
- Ezt nem mondtam! Természetesen nem vagyok boldog, hogy nem léphetek pályára hétről hétre a Premier League csodálatos hangulatú mérkőzésein, de elfogadom, hogy a csapat most olyan rendszerben játszik, amelyben nekem most nem jut főszerep. Ugyanakkor pontosan tudom, eljön majd az én időm is. Fiatal vagyok, a szerződésem négy évre szól, ebből három és fél még hátravan, tehát elkeseredés helyett inkább erre gondolok, és a fejlődésemre összpontosítok, valamint óriási kedvvel edzek, és hajtok minden percben, amikor pályán lehetek. Ráadásul szerintem otthon sokan félreértésben élnek. Én nem világsztárként érkeztem Angliába, akitől itt azt várták volna, hogy ripsz-ropsz megváltja a világot. Öt hónapja futballozom idegenlégiósként, meg kellett szoknom egy egészen más világot, egy ugyancsak merőben más mentalitást, játékstílust, életvitelt, és ez alighanem egy nálam tapasztaltabb embernek és rutinosabb futballistának sem megy egyik napról a másikra.
- Nem tart attól, hogy a mellőzés esetleg megkérdőjelezheti a kerettagságát a válogatottban?
- Erről talán a kapitány lenne illetékes beszélni, de nem hiszem, hogy félnem kellene. Nem az a típusú csatár vagyok, aki kilenc embernek kötényt adva lő gólokat, tehát ha jó erőben vagyok, akkor a formámmal nem lehet baj. Márpedig itt gondoskodnak arról, hogy az erőmmel ne legyen gond, és mint említettem, amikor a második csapatban játszom, akkor is óriási iramú mérkőzéseken edződöm.
- Mindent egybevetve tehát kétsége sincs, hogy előbb vagy utóbb átugorja a magasra tett lécet?
- Nincs. Kételyek és félelmek helyett inkább dolgozom, hogy minél előbb átugorhassam.